Az Egyesült Államok a háttérben felvette a közvetlen kapcsolatot a Szíriában a hatalmat átvevő HTS milíciával – nyilatkozta a Jordániában tárgyaló Antony Blinken külügyminiszter a BBC-nek. Az USA jelenleg is terrorista szervezetként tartja nyilván a HTS-t.
Blinken egy konkrét témát említett meg a megbeszélésekről: szóba került 2012-ben elrabolt Austin Tice szabadúszó újságíró holléte. Tice 12 éve fogoly, feltehetőleg az Aszad-rezsim valamelyik börtönében. Biden elnök a szíriai rezsim
bukásakor, december 8-án arról beszélt, hogy az újságíró tudomásuk szerint életben van.
Blinken azért repült Jordániába, hogy több környékbeli arab ország, Törökország és az EU képviselőivel beszélje át a szír helyzetet. Jordánia külügyminisztere a környékbeli országok nevében beszélve azt mondta, nem szeretnék, ha Szíria káoszba merülne.
Bár a HTS dzsihádista szervezet, a hatalomátvétel óta eltelt pár napban már tett kompromisszumként értelmezhető gesztusokat. Miután több kritika érte őket, amiért a héten több, a tévében közvetített tárgyaláson kitettek egy dzsihádisták által kedvelt, feliratos zászlót, Mohammad Al Basir ügyvezető miniszterelnök egy Al-Dzsazirának adott interjú során már csak az új szír zászló társaságában mutatkozott. Al Basir egyébként technokratának számít, így kinevezése jelzésértékű lehet. A CNN ír arról, hogy az aprócska, északnyugat-szíriai Idlib tartományban, amit a HTS az elmúlt években irányított, a szervezet nem avatkozott bele a lakosság privát ügyeibe. Engedélyezték a szabad mozgást és nem vezettek be szigorú ruházkodási előírásokat sem. De minden elemző óvatos, mivel egészen más dolog egy kicsiny rebellis tartományt kormányozni, mint egy nagy területű, soknemzetiségű országot.