Újabb rekordot döntött a legnagyobb kriptodeviza, ahogy a BBC írja, a Bitcoin árfolyama több mint 50 százalékkal emelkedett Donald Trump november 5-i választási győzelme óta.
December elején érte el a százezer dollárt, most pedig újabb rekordot döntött, és egy rövid időre a 106 ezer dollárt is átlépte.
A Bitcoin nagy emelkedése egyrészt Trump megválasztása után indult meg, másrészt azután, hogy – a korábban egyébként kriptoszkeptikus – Trump David Sackset, Elon Musk barátját nevezte ki a kriptovalutákért és a mesterséges intelligenciáért felelős vezetőnek, majd Paul Atkinst jelölte a kriptopénzeket szabályozó Értékpapír- és Tőzsdebizottság (SEC) élére, mindezek után pedig elment egy kripto-kongresszusra, ahol közölte, hogy létrehoz egy „stratégiai nemzeti bitcoin-készletet”.