Egy nemzetközi háborús bűnöket vizsgáló ügyész kedden azt mondta, hogy a szíriai tömegsírokból előkerült bizonyítékok leleplezték a megbuktatott vezető, Bassár el-Aszad vezetése alatt működő állami „halálgépezetet”, amelyben becslései szerint 2013 óta több mint 100 000 embert kínoztak meg és gyilkoltak meg.
Stephen Rapp, aki korábban az Egyesült Államok háborús bűntettekkel foglalkozó nagykövete volt, azután nyilatkozott így, hogy ellátogatott a Qutayfah és Najha városokban feltárt tömegsírokhoz. Rapp azt mondta, hogy a tömegsírokat látva nem sok kétsége van afelől, hogy Aszad halálgépezete több mint 100 ezer ember életét követelte. Rapp szerint a nácik óta nem láttunk ilyesmit.
„A titkosrendőrségtől kezdve, akik eltüntették az embereket az utcákról és otthonaikból, a börtönőrökön és kihallgatókon át, akik éheztették és halálra kínozták őket, a teherautó- és buldózersofőrökig, akik elrejtették a holttesteket, emberek ezrei dolgoztak ebben a gyilkos rendszerben” - mondta Rapp.
Az Aszad-rezsim bukása után talált tömegsírokról először Mouaz Musztafa, a Szíriai Sürgősségi Munkacsoport elnevezésű, amerikai központú érdekvédelmi szervezet vezetője beszélt a Reutersnek. Musztafa azt állította, hogy az évek során öt tömegsírt fedezett fel Szíriában. Ezek közül az egyik Damaszkusztól 40 kilométerre északra található, Al-Qutayfay településnél. A tömegsírban legalább 100 ezer holttest lehet. (Reuters)