Surányi György a magyar gazdaságpolitikáról: Ez tipikus zsákutca, feltűnő az elmúlt két év céltévesztése

Terjedelmes elemzést írt Surányi György korábbi jegybankelnök, egyetemi magántanár a Portfolióra a magyar gazdaságpolitikáról, annak elmúlt ötéves úttévesztéséről. A kiindulópontja az a Mellár Tamás volt KSH-elnöktől, jelenlegi ellenzéki képviselőtől nemrég elhangzott kijelentés volt, miszerint az Európai Bizottságnak az a döntése, amely megalapozatlannak minősítette a magyar kormány középtávú költségvetési programját, egy jelzés a piacoknak arról: „Magyarország közel áll egy, a görögországihoz hasonló csődhelyzethez”.

Surányi először ezt a kijelentést cáfolja tételesen, felsorolva, milyen egyensúlytalansági mutatók voltak sokkal rosszabbak a pénzügyi válság előtti Görögországban, mint a mostani magyar gazdaságban. Ezután viszont részletekbe menően értékeli azt, hogy a magyar gazdaságpolitika hogyan került tévútra, és hogyan vált önsorsrontóvá az, amit a gazdaságirányításért felelős kormányzati és MNB-vezetés csinált tulajdonképpen már a 2010-es évek közepétől, amikor még látszólag ment a szekér.

A probléma akkor az volt, hogy a gazdaságirányítás úgynevezett prociklikus gazdaságpolitikát folytatott – erről több elemző és szakértő beszélt már az elmúlt években –, vagyis akkor vetett be még gazdasági ösztönzőket, amikor egyébként is magas volt a GDP-bővülés, így aztán kifogyott az eszközökből és pénzből akkorra (ez a 2020-tól kezdődő időszak), amikor már szükség lett volna a stimulálásra. Surányi felidézi azt a 2019-es Orbán-kijelentést, hogy nincs szükség olyan pénzügyminiszterre, aki nem képes összehozni egy 5 százalékos évi gazdasági növekedést – és ezt szembeállítja azzal a ténnyel, hogy 2020-2024 között öt év alatt jött, illetve jön össze összesen ez az 5 százalék.

És bár megjegyzi, hogy ebben az időszakban valóban volt számos külső sokk (covid, inflációs válság, háború), azért „a velünk közel egyidőben az EU-hoz csatlakozott országok többsége mégis kevésbé szenvedte meg a külső sokkokat, és fokozatosan maguk mögött hagyták Magyarországot”.

Szerinte

„különösen feltűnő az elmúlt két év céltévesztése, mert ebben a periódusban nem értek váratlan, új és kedvezőtlen exogén tényezők a magyar gazdaságot”,

azaz már nem voltak külső sokkok – leszámítva talán az uniós források elapadását, de hát ezen a téren ugyebár magunknak kerestük a bajt.

Az elemzés néhány további markáns megállapítása:

• „a magyar gazdaság a stagnálás közeli helyzetből 2022 közepe óta nem képes elmozdulni.”
• „a választást követően, 2022 nyarán – hasonlóan 2006-hoz – először a kormány hirdetett erős megszorítást, majd szeptember végén az MNB is.”
• „2023 és 2024 között az államháztartás által keletkeztetett makroszintű kereslet (...) [miatt] valószínűleg több mint 4%-os mínuszban [volt]. Vagyis együttesen ennyivel szűkül az állami szféra teremtette a makroszintű kereslet. Ez olyan nagymértékű megszorítás, ami nagyon fájdalmas, és ritkán fordul elő.”
• „A 2022 közepén elindított költségvetési és monetáris megszorítás a gyenge külső konjunktúrával párosulva azóta is fékezi a növekedést. Ezért nem az a meglepő – amit sok szakember kifejtett –, hogy recesszióba esett a magyar gazdaság, hanem az, hogy csak ekkora a visszaesés.”
• „[A kormány] Ismét visszatér a magasnyomású gazdaságpolitika leszerepelt receptjéhez, kiegészítve az alig felfogható gazdasági semlegességgel. Akkor és úgy térne vissza erre az útra, amikor még a szükséges feltételekből annyi sem adott, mint korábban. (...) A magasnyomású gazdaságpolitika egy nyitott, kis gazdaságban tipikus zsákutca.”
• „Az sem állja meg a helyét, hogy a magyar adó rendszer nagyon versenyképes lenne. Ha a valóban (túl) alacsony társasági adót kiegészítjük az iparűzési adóval és a szektor adókkal akkor nemzetközi összehasonlításban meglehetősen magas az üzleti szektor adó terhelése.)”

A teljes elemzés itt olvasható.