Több mint 9 milliárd forintot raktak Nagy Mártonék év végén az Eximbankba

gazdaság
január 03., 09:26

Alig három hónapja emelték meg 15 milliárd forinttal az Eximbank Zrt. alaptőkéjét, decemberben Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter alapítói határozatban rendelkezett arról, hogy további 9,345 milliárd forintot rakjanak a kormány bankjába, mégpedig a költségvetésben az állami vagyonnal kapcsolatos kiadások terhére, írja cégiratok alapján a 24.hu.

photo_camera Nagy Márton Fotó: Hegedüs Róbert/MTI/MTVA

Az intézkedés okáról az alapítói határozatban nincs magyarázat, és a tárca sem adott ki közleményt róla, a cégbíróság ugyanakkor már be is jegyezte a változást, az Opten adatbázisában 355 milliárdról 364,345 milliárd forintra emelték a bank alaptőkéjét.

A lap azt írja, a szeptemberi 15 milliárd forintos emelésre azért volt szükség, mert a büdzsében eredetileg betervezettnél jóval több hitelt nyújtott az Eximbank, kifejezetten kockázatos országoknak, például Csádnak, a Maldív-szigeteknek és balkáni országoknak.

A legnagyobb ilyen, állami garanciával adott kölcsön a nyár végéig az Észak-Macedóniának juttatott 500 millió euró, átszámítva körülbelül 200 milliárd forint volt, amit az Eximbank 15 éves lejáratra, 3,25 százalékos, igen kedvező kamattal biztosított. A minisztérium nem válaszolt a lap kérdéseire, ugyanakkor az előző tőkeemelés óta újabb kötelezettséget vállalt a kormány, észak-macedóniai közlések szerint újabb 500 millió eurós magyar hitelt hívnak le.

Az országban a májusi választásokon kiütéses győzelmet aratott a jobboldali VMRO, a Fidesz szövetségese. Az ő miniszterelnökük volt Nikola Gruevszki, akit az ellene folyó eljárások elől magyar diplomataautókkal menekítettek ki az országból, és aki azóta is Magyarországon él menekültként. Ahogy azt korábban is írtuk, ez a hitelkihelyezés (miközben Magyarország Kínától vesz fel egymilliárd eurós hitelt) leginkább a magyar kormány politikai beruházásai közé sorolható, melyekkel a térségi befolyását és szövetségi rendszerét igyekszik erősíteni.