31 nőt végeztek ki 2024-ben Iránban, ahol 2008 óta ez a legmagasabb szám – közölte hétfőn az Iran Human Rights (IHRNGO) nevű civil szervezet.
„A nők kivégzése Iránban nem csak a halálbüntetés embertelenségére mutat rá, hanem az igazságszolgáltatási rendszerben mélyen gyökerező nemi alapú megkülönböztetésre és egyenlőtlenségekre is” – közölte Mahmood Amiry-Moghaddam, az oslói székhelyű szervezet vezetője, felszólítva a nemzetközi közösséget, hogy tegyen többet azért, hogy megmentse az Iránban halálra ítélt embereket.
Az IHRNGO adatai szerint 2010 és 2024 között legalább 241 nőt végeztek ki, 114-et emberölés, 107-et pedig kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt. További négyet (köztük egy kurd és egy zsidó nőt) a nemzetbiztonságot veszélyeztető cselekedetekkel vádoltak, kilenc pedig még a nagykorúvá válása előtt férjhez adott nő volt, akik között hárman 18 év alattiak voltak a bűncselekmény elkövetése idején.
A gyilkosság miatt kivégzettek 70 százalékát férjük, illetve partnerük megölésében találták bűnösnek, a kábítószerrel kapcsolatos vádak miatt kivégzettek pedig aránytalanul nagy számban éltek az ország leszakadónak minősülő térségeiben, például Szísztánban vagy Beludzsisztánban.
A férjüket megölő nők esetében az IHRNGO jelentése kiemeli, hogy a bűncselekményeket a családon belüli erőszakkal kapcsolatban tárgyalták, de az iráni igazságszolgáltatásban a házasság alatt elszenvedett bántalmazás csak ritkán számít enyhítő körülménynek.
A jelentésben rámutatnak arra is, hogy a szomorú rekord alig két évvel a Nő, Élet, Szabadság kormányellenes tüntetéshullám után született. Azután kezdtek tüntetni országszerte, hogy az erkölcsrendészet – a kendőviselési szabályok megsértése miatt – letartóztatta Mahsza Aminit, egy fiatal, kurd származású nőt, aki az őrizetben tisztázatlan körülmények között meghalt.
A kivégzettek többségének nem tudni a nevét, a hatóságok ugyanis sokszor csak a nők monogramját teszik közzé. (MTI)