Egy tartályban találták meg egy eltűnt indiai újságíró holttestét

külföld
január 06., 13:36

A 32 éves Mukesh Chandrakar újév napján tűnt el, holttestét most találták meg egy szeptikus tartályban, egy útépítési vállalkozó telephelyén Bijapur városban, miután a rendőrök lenyomozták a férfi telefonját – írja a BBC. Az újságíró korrupciós ügyekről tudósított. Az újságíró halálával kapcsolatban három embert tartóztattak le, köztük állítólag két rokonát.

A szeptikus tartály tetejére, amiben a holttestét megtalálták, betonlapokat helyeztek, a rendőrség szerint pedig a holttesten súlyos sérüléseket találtak, amiket egy „tompa tárgy” okozott. Chandrakar szabadúszó újságíró volt, állami építési projektek állítólagos korrupciójáról írt, és egy YouTube-csatornát is vezetett.

Az állam miniszterelnöke „szívszorítónak” nevezte az újságíró halálát, az X-en közzétett bejegyzésében pedig azt írta, különleges nyomozócsoportot hoztak létre az ügy kivizsgálására. (BBC)