Az Indiában nyaraló Orbán Viktor interjút adott a Blikknek, a kérdésre pedig, hogy miért éppen Indiára, pontosabban Kerala államra esett a választása, a miniszterelnök azt válaszolta: „Két okból esett erre a választásunk: a múlt és a jövő miatt. Kochiban – ahol épp most vagyok – halt meg Vasco da Gama, akit még az ifjúsági regényekből kedveltem meg. Az ő nyomába »eredtem«. Kedvenc felfedezőm, jelentősége legalább akkora, mint Kolumbuszé. Ennyit a múltról. A másik ok, amiért itt vagyunk, az a jövő. India gazdasága robbanásszerű fejlődés előtt áll.”
A „miért most” kérdésre Orbán azt válaszolta, miután január elsején véget ért Magyarország EU-elnöksége, másnap kivette a szabadságát. Szerinte „semmi más nem történt, csak a miniszterelnök kivette a szabadságát”, a felvetésre pedig, hogy „van, aki azt állítja, hogy egészségügyi okokból, gyógykezelés miatt utazott Indiába”, azt reagálta: „Makkegészséges vagyok. Ne reménykedjenek!”
A kérdésre, hogy miért Krishna Kumarral, egy Magyarországon hagyományos indiai gyógyászattal foglalkozó intézet vezetőjével utazott Indiába, azt válaszolta, ő az egyetlen indiai akit ismer és tud magyarul. „Őt kértem meg, hogy azokat a helyeket, amiket kulturális szempontból érdemes meglátogatni, mutassa meg nekem.”
„Január 17-en már a Kossuth Rádióban kezdek. Az ünnepek között is sokat dolgoztunk, ki lett adva minden feladat. Két fontos területtel kell most foglalkozni: Trump közelgő beiktatása miatt a külpolitikával, a külügyminiszterrel napi egyeztetésben vagyunk most is. Meg kellett indítani az új gazdaságpolitika 21 pontját, ezt pedig Nagy Márton miniszter felügyeli. Mindkét terület a legjobb kezekben van.”
Orbán azt is elmondta, hogy a feleségével és két legkisebb lányával utazott, az útjukat pedig ő fizette. Az interjút azzal az üzenettel zárta, hogy „India nem arról híres, hogy turistaparadicsom lenne. Aki luxusra vágyik, menjen inkább egy osztrák síparadicsomba vagy a Bahamákra. Akit a kultúra érdekel, jöjjön Indiába!”