Donald Trump megválasztott elnök tanácsadói olyan vámtervezeteket vizsgálnak, amelyek minden országra, de csak bizonyos, a nemzet- vagy gazdaságbiztonság szempontjából kritikusnak ítélt ágazatokra vonatkoznának, írja a Washington Post három, az ügyet ismerő személyre hivatkozva. Ez kulcsfontosságú változást jelent a 2024-es elnökválasztási kampány során megfogalmazott Trump-tervekhez képest.
A hír hatására gyengülni kezdett a dollár, és erősödni az úgynevezett feltörekvő piaci devizák. Az euró ára kora reggel még 415 forint fölött volt, mostanra 414 forint alá csökkent, míg a hajnalban még 403 forint körüli dollárral már 398 forint alatt kereskednek.
A Washington Post szerint ha a felmerülő terveket valósítják meg, akkor Trump kampányterveinek legátütőbb elemeiből vesznek vissza, de valószínűleg még így is felborítanák a globális kereskedelmet, és jelentős következményekkel járnának az amerikai gazdaságra és a fogyasztókra nézve.
Jelöltként Trump „általános”, akár 10 vagy 20 százalékos vámokat szorgalmazott mindenre, amit az Egyesült Államokba importálnak. Sok közgazdász figyelmeztetett, hogy az ilyen tervek ársokkokat okozhatnak, és a kongresszusban sok republikánus bírálhatta volna őket.
Két héttel Trump hivatalba lépése előtt ugyanakkor még nem véglegesítettek semmilyen döntést, a tervezésben gyakoriak a változások, írja a forrásai alapján az amerikai lap. Így még nem tudni, hogy pontosan mely importtermékekre vagy iparágakra vetnének ki vámokat. A megbeszélések nagyrészt olyan kulcsfontosságú ágazatokra összpontosítottak, amelyeket Trumpék vissza akarnak vinni az Egyesült Államokba. Ezek közé tartozik a védelmi ipari ellátási lánc (az acélra, vasra, alumíniumra és rézre kivetett vámok révén), a kritikus orvosi ellátmány (fecskendők, tűk, injekciós üvegek és gyógyszeripari anyagok), valamint az energiatermelés (akkumulátorok, ritkaföldfém-ásványok és akár napelemek) - mondta a lap két forrása.
Az sem világos, hogy ezek a tervek hogyan keresztezik Trump kinyilvánított szándékát, miszerint 25 százalékos vámot vet ki Mexikóra és Kanadára, valamint további 10 százalékos vámot Kínára, hacsak nem tesznek intézkedéseket a migráció és a kábítószer-kereskedelem visszaszorítására.