Visszautalta a tankerület a megkárosított békési tanárok elsikkasztott pénzét

bűnügy
január 07., 09:50

Bármiféle magyarázat és bocsánatkérés nélkül, egy összegben elutalta az érintett Békés megyei tanároknak a Békéscsabai Tankerületi Központ azt a pénzt, amit az intézmény egyik munkatársa sikkasztott el az elmúlt években tőlük – írja a Magyar Narancs. Ezt Bánki András tankerületi igazgató is megerősítette a lapnak, aki azt mondta, ezt a pénzt majd peres eljárásban kívánják visszaszerezni a büntetőeljárást követően. Mást azonban nem mondott, így nem derült ki, hogy a visszautalt összegbe beleszámolták-e a jegybanki alapkamat változásait, ahogy arról sem beszélt, hogy tartják-e még, hogy a tankerületi munkatárs egymaga, mások tudta nélkül lopta el a tanárok juttatásait.

Csütörtökön írta meg a Narancs, hogy tanárok juttatásaiból sikkasztott milliókat a Békéscsabai Tankerületi Központ egyik tisztviselője. A lap értesülései arról szóltak, hogy több, a tankerületi központhoz tartozó iskola tanárai nem kapták meg jogos járandóságuk egy részét. Több orosházi és Orosháza környéki, valamint a mezőkovácsházi járás állami fenntartású oktatási intézményeiben tanítók érintettek. Tanáronként 200 ezer és legalább 1 millió forint közé tehető az az összeg, amelyet ezek a pedagógusok nem kaptak meg. Most az is kiderült, hogy az ügynek 15-20 érintettje lehet, így az egyedi összeggel számolva minimum több millió forintos lehet a kár. Az egyik érintett tanárt tanúként hallgatták ki, ott tudta meg, hogy 2020-ban kezdhette megrövidíteni kollégáit a tankerületi alkalmazott. Ez a tanár amúgy most, a rendőrségtől tudta meg, hogy meglopták, eddig nem vette észre, mert „az olykor kusza pénzügyi utalások mellett neki nem tűnt fel, hogy valami nincs rendben”.

A cikk felveti, hogy a közigazgatásban érvényes, szigorú pénzügyi protokoll mellett nehezen elképzelhető, hogy egy adminisztratív dolgozó egymaga képes legyen évekig sikkasztani a juttatásokból. És azt is írják, hogy információik szerint a gyanúba keveredett tankerületi alkalmazott nem is olyan régen több százezer forintos jutalomban részesült.