Roger Thiberville élete során egyszer sem járt abban a normandiai városban, amiről a vezetéknevét kapta, azonban mivel örökösök nélkül halt meg, 10 millió euróra becsült vagyonának nagy részét nemrég a kisvárosra hagyta - írja a Guardian.
Thiberville szőlőbirtokos családból származott, szüleitől örökölt egy párizsi birtokot, és meteorológusként dolgozott. Amikor pedig augusztusban, 91 éves korában örökösök nélkül halt meg, az 1773 lakosú város polgármestere telefonhívást kapott. A férfi a kisvárosra hagyta 10 millió euróra becsült vagyonának nagy részét.
Guy Paris, Thiberville polgármestere elmondta, hogy a megdöbbent helyiek most azon gondolkodnak, hogyan költsék el a váratlanul jött összeget, ami az önkormányzat éves költségvetésének ötszöröse. „Ez egy kivételes összeg. Nyilvánvaló, hogy az összeg minden képzeletet felülmúl” - mondta Paris a France Bleu nevű helyi rádióállomásnak. „Még nem tudjuk, hogy mit fogunk vele kezdeni.
„Nem fogjuk az egészet elkölteni. Úgy fogunk gazdálkodni ezzel az összeggel, ahogyan mindig is tettük az önkormányzati költségvetésünkkel - megfontoltan és felelősségteljesen”.”
A francia község elsőként egy több mint 400 000 eurós bankhitelt szeretne visszafizetni, amit egy új általános iskola építésére használtak fel. Ráadásul mivel a település köztestület, nem kell örökösödési adót fizetnie.
Paris elmondta, hogy úgy tűnik, Thiberville-nek csak a neve kötődik a városhoz, és úgy tudja, hogy a város jótevője Párizsban élt, ahol négy lakása volt a város délkeleti, 15. kerületében. Thiberville egyetlen kifejezett kívánsága az volt, hogy hamvait a község temetőjében lévő emlékműben helyezzék el.
„Monsieur Thiberville nem követelt semmit a hagyatékáért cserébe, de legalább ennyivel tartozunk neki” - mondta a polgármester.
Thiberville egy apró normandiai város, egy 19. század végi kastéllyal és egy egykori szalaggyárral. A legközelebbi nagyobb látnivaló a Lisieux-i nagy bazilika - 16 km-re nyugatra -, amit Szent Teréz tiszteletére építettek és az 1950-es években nyitottak meg.
Miközben Thiberville ünnepeli szerencséjét, a szomszédos Le Planquay és La Chapelle-Hareng falvak talán megbánják azt a döntést, hogy nem egyesültek korábban a várossal, hogy megkapják a 2000 főnél több lakosú településeknek fenntartott támogatásokat. A tervet a szomszédos tanácsosok utasították ugyanis el, ami azt jelenti, hogy Thiberville nem osztozik az örökségen.