A jövő hét elején még sok napsütés várható, majd szerdától jellemzően borult, párás, ködös időre kell készülni, számottevő csapadék nem valószínű.
A Dunántúlon erősebben felhős időszakok és területek egyaránt lesznek, másutt viszont kevesebb felhő ígérkezik, számottevő csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szelet többfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik. A csúcshőmérséklet 0 és 5 fok között várható.
Hajnalban pára- és ködfoltok lehetnek, majd napközben derült, napos idő várható csapadék nélkül. Estétől észak felől átmenetileg megnő, megvastagodik a fátyolfelhőzet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt lesz. A hőmérséklet reggel többnyire mínusz 8 és mínusz 4 fok között alakul, a hidegre hajlamos helyeken több fokkal alacsonyabb értékeket is mérhetnek. Kora délutánra mínusz 1 és 3 fok közé melegszik fel a levegő.
Észak felől megnő, megvastagodik a felhőzet, így általában erősen felhős vagy borult lesz az ég. A középső országrészben napközben előfordulhatnak nagyobb szakadozások a felhőzetben, és a nap is kisüthet. Elszórtan várható hószállingózás, kisebb havazás, amit nyugaton havas eső, eső válthat. A változó irányú szél többnyire mérsékelt marad, de az Észak-Dunántúlon időnként megélénkül, a hegyekben erős lökések is lehetnek. A minimum általában mínusz 7 és mínusz 2 fok között alakul, a kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken pár fokkal alacsonyabb értékeket is mérhetnek. Kora délután mínusz 2 és 5 fok közötti hőmérséklet valószínű.
Reggelre helyenként köd képződhet, napközben pedig általában erősen felhős vagy borult, párás idő várható. Csapadék nem valószínű, inkább csak jelentéktelen szitálás, hószállingózás fordulhat elő. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. A minimum-hőmérséklet többnyire mínusz 5 és 0 fok között alakul, a kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken lesz a leghidegebb, de északnyugaton, nyugaton fagymentes lehet az éjszaka. A csúcsérték 0 és 6 fok között változik, a tartósabban ködös, borult részeken lesz a hidegebb.
Borult, párás, ködös idő várható zúzmarával, de kisebb eséllyel előfordulhatnak derült, napos részek is. Csapadék nem valószínű, és gyenge marad a légmozgás is. A minimum-hőmérséklet mínusz 4 és 2 fok között várható. A csúcsérték általában fagypont körül alakul, de a napos részeken ennél jóval melegebb is lehet.
Borult, párás, helyenként ködös idő valószínű zúzmarával. Csapadék nem várható, és gyenge marad a légmozgás is. Hajnalban mínusz 4 és plusz 2, délután általában mínusz 2 és plusz 3 fok közötti hőmérséklet valószínű.
Borult, párás, helyenként ködös idő valószínű zúzmarával. Csapadék nem várható és gyenge marad a légmozgás is. Hajnalban mínusz 3 és plusz 2, délután általában mínusz 2 és plusz 3 fok közötti idő valószínű. (HungaroMet Zrt./MTI)