Indulatos FB-posztban szólítja meg Nagy Ervin színész Hankó Balázs kulturális és innovációs minisztert, aki január 10-én azt a Zalán Jánost nevezte ki a Kolibri színház élére, aki korábban úgy vezette igazgatóként a Pesti Magyar Színházat, hogy az intézmény gazdálkodását vizsgáló minisztérium tavaly májusban büntető feljelentést tett. A KIM az általa felügyelt színház vizsgálatát követően költségvetési csalás, számvitel rendjének megsértése és hűtlen kezelés miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen Polt Péternél tavaly május végén. Nagy Ervin posztjának az az apropója, hogy a feljelentésről tegnap, vagyis hétfőn számolt be nem más, mint a kormányközeli Index.
Friss posztjában a Magyar Péter közeli szövetségesének számító Nagy Ervin már a „Mankó Hankó” megszólítással megadja az alaphangot. A színész szerint elképzelhető, hogy Hankó minisztert „hosszú nyelvű szolgái szándékosan dezinformálták” Zalánról.
Nagy ezután felidézi a súlyos bűncselekmények gyanúja miatt 8 hónappal ezelőtt tett feljelentést, majd meg nem nevezett színházi tanúkra hivatkozva többek között olyanokat állít Zalánról, hogy
Nagy szerint amikor Zalán elbukott egy munkaügyi pert valamelyik színészével szemben, „körbetelefonálta a Teátrumi Társaság igazgatóit, hogy sehova ne vegyék fel az illetőt”. Nagy ezért „patkánynak” nevezte Zalánt.
Nagy posztja ezen a ponton újra megszólítja a minisztert, egy korábbi pedofil üggyel vonva párhuzamot:
„Nnnaa …..Egy ilyen emberre bízta maga a gyermekeink kulturális nevelését!!! Maguk így állnak a gyermekvédelemhez itt is? Ennyi erővel Kaleta Gáborra bízhatnának egy óvodás csoportot is!! Tisztelettel kérdezem: maguk gyengeelméjűek?”
Nagy ezután „B opcióként” felveti annak lehetőségét, hogy a minisztert nem félretájékoztatták, hanem pontosan tudta, ki az a Zalán, csakhogy
„önök zsarolhatóak. Megkapta a Kolibrit koncként, hogy tartsa a száját.”
A színész azonban utalást sem tesz arra, hogy Zalán mivel zsarolná a miniszterét.
Nagy - aki korábban arról is írt, hogy Zalánt meglátva a „jobboldali” Eperjes Károly is átmegy az utca túloldalára - szenvedélyes hangon szakmázva zárja posztját:
„A közösségem nem engedi meg, hogy a magyar gyerekek kedvenc színházát kiárulják kulturális gengsztereknek. PONT”
Zalán Jánosról egyébként nem más, mint a kormánymédia részeként működő Index írta meg hétfőn, hogy a kulturális tárca tavaly májusban feljelentést tett az általa vezetett színház sötét gazdasági ügyei miatt. Az Index a Polt Péternek címzett feljelentést is megszerezte, és bőségesen idéz belőle a cikkében. Zalán kicsivel később olyan közleménnyel reagált, amiben ennek ellenére azt írta, hogy „semmilyen feljelentésről nincs tudomásom, a hatóság nem keresett ilyen ügyben, ellenem semmilyen eljárás nincs jelenleg folyamatban.".