A szavazásnak vége
a tudósításunkat lezárjuk.
a tudósításunkat lezárjuk.
A testület elutasította a fideszes javaslatot. A tiszások nem szavaztak, így nem sok esély volt a megszüntetésre. Karácsony szerint ugyanis sok értelme van a kinti munkának.
A Budapest Brandnél kicsit megálltak. Az a probléma, hogy hány főből álljon a vizsgálóbizottság.
A módosítók miatt a végső javaslat ellentmondásos lett és még az SZMSZ-el is szembement.
A problémát egy gyors jogértelmezéssel Karácsony megoldotta, a bizottság feláll.
a javaslatnak az a része átment, hogy a főpolgármester mérje fel, milyen lehetőségük van a helyzet kezelésére.
de a második napirendi pontnál nem szavaztak.
Baranyi Krisztina módosító javaslata nem ment át arról, hogy a cégvezetői pályázatokat a Közgyűlés írja ki, ne pedig a bizottságok.
Ez a téma volt az, ami miatt a Tisza kivonult az ülésről.
A forrásmegosztás átment a Fidesz támogatásával, hiszen ez a kerületeket érinti. A Tisza itt sem szavazott. Az egyik javaslat azért nem ment át, mert a Tisza tartózkodott, és csak 13 igen szavazat érkezett rá a 17 helyett.
Az első napirendi pont, hogy a tulajdonos fővárosi cég adja be elővásárlási jogát Rákosrendezőre. Név szerint szavaznak a Tisza javaslatára, hangosan kell bemondani a választ.
A fideszes politikusok kivétel nélkül nemmel szavaztak, a többiek igennel.
Barabás Richárd és Porcher Áron határozott igennel felelt, Radics Béla határozott nemmel. A döntést megtapsolták a jelenlévők.
Most Vitézy Dávid támogató javaslatáról szavaznak, szintén név szerint.
A szavazást néha nehezítette a mikrofonprobléma. Vitézy javaslata ugyanúgy ment át, mint Karácsonyé, a fideszesek végig nemet, a többiek igent mondtak. 23-10 arányban mentek át az előterjesztések.
Az első napirendi pont az elővásárlási jog, amiről név szerinti szavazást kértek. A Fidesz nem fogja támogatni, ők viszont igen.
Hamarosan jön a szavazás.
Karácsony azt javasolja, 17.45-kor térjenek vissza a terembe.
az ő javaslatairól is később tárgyalnak.
A következő téma egy fideszes előterjesztés, ami a "munkából lakásba" program nevet viseli. A hajléktalanoknak segítene a Fidesz ezzel.
Kiss Ambrus főigazgató azt sorolja, ők mennyi mindent tettek az előző ciklusban. A fideszes javaslathoz benyújtottak egy módosítót, az első pontja épp a Fidesznek megy neki, amiért a korábbi programot nem támogatták. A program nevét is átírnák.
így az ő előterjesztését nem tárgyalta a Közgyűlés.
Szepesfaly Anna javaslata. Szerinte nem emiatt jönnek a brüsszeli források, hanem van erre egy pályázatíró cég. Ráadásul van két EP-képviselő is a Tisza-frakcióban, ők is tudnának lobbizni, "ha jobban végeznék a dolgukat, mint most".
A Fidesz arról beszél, Jávor Benedek vezeti az irodát, de semmi hasznát nem veszi ennek Budapest. Gulyás Gergely szerint csak azt akarták megoldani, hogy a volt EP-képviselő kint tudjon élni. Ha szeretnék, hogy Jávor kint legyen Brüsszelben, építsenek egy pártot, és juttassák ki 2029-re.
A párbeszédes Barabás Richárd a megszüntetés ellen szólalt fel.
Gulyás parazitapártnak nevezte a Párbeszédet, Barabás szerint a Fidesz a parazitapárt. Ő azzal vág vissza, hogy Szijjártó repülőzéseiből is nagyon sok szociális kiadást lehetne finanszírozni.
Szepesfalvy kicsit kiforgatja Barabás szavait, hogy vajon a Fidesz szavazókat is parazitának tartja-e. Arról is beszél, Szijjártót és Jávort nem kellene összehasonlítani, mert abból nem jönne ki jól Jávor.
Barabás 1,5 milliós taxis számlája is szóba került, a Fidesz szerint így nem kérhet számon semmilyen utazást. Barabás azt mondta, a szabályokat rosszul értelmezte, de kérte, hadd fizesse vissza a pénzt.
Karácsony visszaviszi a vitát a képviseletre, azt mondta, ez már Demszky Gábor idején is működött. 2019 óta intenzív városdiplomáciai munkát folytat a képviselet, más városok is ezt csinálják. Arról beszél, a közvetlen pályázatoknál intenzív lobbimunka folyik, ennek köszönhetően érkezett uniós pénz a fővárosba. Butaság, hogy az ország ellen lobbiznának.
Ha valóban megszűnnek az operatív programok, lobbitevékenység nélkül Budapest egy fillért nem fog kapni - hoz még egy ellenérvet Karácsony.
Szepesfalvy Anna zárszóként azt mondja, semmilyen érvet nem hozott fel Karácsony arra, hogy miért kéne ezt megtartani. Megint arról beszél, a két rátermett és bizonyára felkészült tiszás képviselő is el tudja látni a lobbifeladatokat.
Karácsony szomorú, hogy nem sikerült meggyőzni a politikust, mennek tovább.
Vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a Tisza Párt a Budapest Brand és jogelődjei működésének feltárására. Barna Judit szerint a Budapest Brand kifizetőhely volt.
Karácsony Gergely támogatja, hogy legyen vizsgálóbizottság, mert így legalább kiderül, hogy a céget ért vádak alaptalanok.
A cég költségvetésének nagy részét elvonták, így a dolgozók többségét év elején elküldték.
Miután kiderült, hogy a Bajnaihoz köthető Wallis Csoport ingatlanfejlesztő cége, a Wing is tett le javaslatot a területre, a Fidesz és a kormányoldali sajtó azt kommunikálja, hogy Karácsony nekik akarja majd átjátszani a területet, és ez a valódi ingatlanmutyi.
Szentkirályi Alexandra még sajtótájékoztatót is tartott erről, ahol arról beszélt, Bajnaiék behozásával a kampányukhoz akarnak majd támogatást szerezni így, hogy az "amerikai guruló dollároknak" vége.
Karácsony Gergely az ülés szünetében arról beszélt, teljesen abszurd, hogy a Wingnek akarná adni a területet. Karácsony többször is elmondta, a Wing a magyar állam által kiírt ingatlanhasznosítási pályázatra jelentkezett pár éve, ezt a tervet lebegtetik most. Közölte, az MNV akkor számtalan ingatlanfejlesztőt megkeresett akkor.
Ha a főváros megszerzi Rákosrendezőt, annak a tulajdonjogát ő megtartaná, és kizárólag nyílt, minden versenykorlátozás nélküli pályázatot fog kiírni rá. Szerinte óriási lesz az érdeklődés, és olyan beruházást valósítanak majd meg, ami a város érdekét szolgálja.
Barna Judit arról beszélt, hogy a főváros két képviselőt delegált a szakmai bizottságba. A fenntartó és a Kolbri is küldött delegáltakat a bizottságba. A Teátrumi Társaság úgy ült be, hogy Zalánt kell támogatni. Barna azt mondta, arról nem beszélhet, mi történt az ülésen, mert titoktartási kötelezettsége van, de a bizottságban 5:4-es arányban többségben volt az állam és a Fidesz, ilyen arányban zárult is a szavazás.
Szeretné, ha a Kolibri visszamenne fővárosi fenntartásba.
Vitézy Dávidnak hiányérzete van, nem tudja, mi következik abból, ha elítélik a Kolibriben történteket. Érdekli, mi a városvezetés javaslata a probléma orvoslására.
Karácsony azt mondta, az elmúlt 24 órában rengeteget tárgyalt, ennek eredményét még nem tudja megosztani. Lát reális esélyt arra, hogy a konfliktus eszkalálódása nélkül sikerül megoldani a problémát.
Gulyás kitart amellett, hogy Barnának be kellett volna számolnia az ülésen történtekről, akár zárt ülésen. Karácsony kiáll Barna mellett, hogy aláírták a titoktartást.
Döme Zsuzsanna (MKKP) is ott volt. Annyit mond, pár perc alatt lement az egész, valódi szakmai érvek nem hangzottak el a másik részről. Nem lepte meg, hogy ilyen döntés születik, ennyire felületesen, kézivezérelten, a kormányzati politika által befolyásolva.