31 embert rúgtak ki a főváros marketingcégétől, a Budapest Brandtől, rövidesen távozhat Faix Csaba vezérigazgató is

POLITIKA
január 09., 17:55

A 444 tudomása szerint csoportos leépítés keretében kirúgják a főváros városmarketinges cége, a Budapest Brand 31 munkavállalóját, ami majdnem az összes olyan munkatársat jelenti, akik a fővárosiak által érzékelhető tevékenységet – események, fesztiválok, rendezvények szervezése – végzett. Lényegében csak a cég fő bevételi forrását jelentő Budapest Kártya körüli feladatokat végző turisztikai részleg és a back office marad, a lényegi területeken 1-1 vezető kivételével a legtöbben lapátra kerülnek.

A leépítést Faix Csaba vezérigazgató rendelte el, kényszerből, a főváros 2025-ös költségvetésének elfogadásakor ugyanis megvonták a Budapest Brandnek eredetileg beleírt 475 milliós támogatást. Ez olyan összeg volt, amit a cég valójában már tavaly, 2024-ben elköltött, átcsúsztatva idén fizették volna ki nekik. A 444 úgy tudja, a BBB eredménytartalékában van annyi pénz, hogy a 475 milliót kifizessék, de ezek után már nem tudnák az eddigi módon működtetni a céget, ezért kellett kirúgni az embereket.

A 475 millió megvonása részben Vitézy Dávid követelésére történt, aki ehhez kötötte azt, hogy az általa vezetett Podmaniczky-frakció 3 tagja megszavazza a fővárosi költségvetést. De volt olyan, Karácsony Gergely és Vitézy által közösen beterjesztett módosító is, ami 100 milliót vont meg a BB-től, vagyis a brandcég támogatásának megvonásában a főpolgármester is benne volt.

A főpolgármester ezzel egybehangzón azt mondta a 444-nek, hogy a Budapest Brand „költségvetési alku áldozata lett”.

Vitézy korábban többször támadta a Budapest Brandet, és már a közgyűlés első ülésén amellett kardoskodott, hogy jelentősen vágják vissza a támogatását. Vitézy akkor arról beszélt, hogy Karácsony Gergely személyes imidzs-kampánycégeként tekint a Budapest Brandre. A cégnél ezt visszautasítják, mondván, a tevékenységük maximum annyiban segítette Karácsonyt, hogy bármilyen sikeres fővárosi rendezvény értelemszerűen jó fényt vet az aktuális városvezetőre. Az érintettek szerint a munkájuk értékmérője, hogy tavaly 8 marketingszakmai díjat nyertek különféle fővárosi kampányokkal és eseményekkel. A cég ebben a videóban foglalta össze 2024-es tevékenységét:

link Forrás

Vitézy és Karácsony eszerint végül megegyeztek a kérdésben. Vitézy azt mondta nekünk, egyetért a pénzmegvonással, de ez nem az ő feltétele volt, hanem közös elhatározás.

Ő a 444-nek azt mondta, szerinte is szükség van városmarketingre, de Budapest „kevesebbet költött útfelújításra már, mint a Brandre az utóbbi években”. A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a főváros teljes felújítási és beruházási büdzséje jövőre mindössze 15 milliárd forint. Információi szerint a Budapest Brand 2023-ban 3 milliárdot kapott a fővárostól. A végül megvont 475 millión kívül 2024-ben 1,3 milliárdot kaptak a tulajdonostól. Vitézy szerint aránytalan a fővárostól várni, hogy maga oldja meg a város brandingjét kifelé, miközben a turizmus bevételei egy régebbi fideszes módosító miatt a kerületekhez folynak be, illetve a másik felük a kormányzati MTÜ-höz.

Vitézy szerint „a közgyűlés minden, a költségvetést megszavazó frakciója egyetértett abban, hogy a brand így nem tartható”.

A kreatív munkát végző munkatársak kirúgása után 21-22 ember maradt a cégben, ebben benne van az összes irodista és a Budapest Kártyát a város árusító pontjain értékesítő alkalmazottak is.

Faix Csaba vezérigazgató egyelőre a helyén maradt, de tudomásunk szerint a munkatársaknak írt levélben is utalt arra, hogy ez nem lesz így sokáig. Úgy tudjuk, a több hónapos procedúrával járó csoportos létszámleépítést és az éves beszámoló elfogadtatását még ő vezényelheti le. Az egyik üzenetében információnk szerint olyan utalást tett, hogy ha távozik, a mostani helyettese, Bakó Ágnes irányíthatja tovább a céget.

Aminek a sorsa tudtunkkal teljesen bizonytalan. Van, aki szerint megszűnik, de létezik olyan elképzelés is, hogy önállóságát elvesztve beolvad egy másik fővárosi szervezetbe.

Update:

Cikkünk megjenése után nem sokkal Faix Csaba érzelmes Facebook-posztban búcsúzott a Budapest Brandtől. A támogatásmegvonást egyértelműen Vitézynek tulajdonította, leszögezve, hogy a kialakult helyzetben szinte az összes szakmai programjukat törölni kellett vagy fel kellett függeszteni. A BB által szervezett események felsorolása után szót ejtett a végjátékról is:

„Én addig maradok, amíg a folyamatban lévő projektek valamint a 2024-es év pénzügyi lezárása megtörténik illetve lezárul a csoportos létszámleépítés. Mindenkinek köszönöm, hogy részt vett ebben az utazásban velem!”