Budapest Brand

Van egy hely, ahol a Tiszának már van némi hatalma. Megnéztük, mihez kezdett vele

Budapest közgyűlése az egyetlen magyarországi köztestület, amelyben a Tisza már jelen van. A párt nem sokkal a megalakulása után saját magát dobta bele a mélyvízbe, gyűjtött össze és küldött be kezdő politikusokat a fővárosba, ráadásul rögtön annyit, amennyivel már érdemben bele tudtak szólni a működésbe. Megnéztük az elmúlt másfél évük mérlegét.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Iszonyatos aránytévesztés – mondta Karácsony Gergely a Budapest Brandet vizsgáló bizottság jelentéséről

A parkolási ügy meg ciki - ebben egyet is értettek a bizottságot vezető Gál Józseffel.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

31 embert rúgtak ki a főváros marketingcégétől, a Budapest Brandtől, rövidesen távozhat Faix Csaba vezérigazgató is

Karácsony Gergely főpolgármester elismerte a 444-nek, hogy a Budapest Brand költségvetési alku áldozata lett. Még nem világos, hogy teljesen megszűnik-e.

Szily László
POLITIKA

Idén nem a főváros, hanem az V. kerület által megbízott vállalkozó rendezi a Vörösmarty téri karácsonyi vásárt

A vásárt korábban rendező Budapest Brand vezetője szerint ez a Belváros önkormányzatának döntése volt, nem üzleti okból történt a szakítás.

Kiss Imola
Budapest

Jövő tavaszra állhat helyre a turizmus Budapesten

A Budapest Brand konferenciáján az is elhangzott, hogy nagy lesz a munkaerőhiány a vendéglátásban, és bár a nyár végén már lesznek itthon fesztiválok, a Sziget sorsa még mindig bizonytalan.

Csurgó Dénes
Budapest