Idén nem a főváros, hanem az V. kerület által megbízott vállalkozó rendezi a Vörösmarty téri karácsonyi vásárt

Budapest
2022 szeptember 27., 12:02
comments 14

„Miután az állam elvette a Fővárostól a Vörösmarty tér tulajdonjogát, a Budapest Brand még július végén megkereste az V. kerületi Önkormányzatot, hogy az elmúlt több mint 20 évhez hasonlóan idén is szívesen megrendezi a vásárt. Erre a megkeresésre szeptember elejéig nem kapott választ, az ekkor újraindult egyeztetések után pedig az V. kerület úgy döntött, hogy másnak ad lehetőséget a vásár megszervezésére” - mondta Faix Csaba, a korábbi városarculati és fesztiválszervező cégekből lett nonprofit cég, a Budapest Brand vezetője az ATV-nek.

photo_camera Vörösmarty téri vásár Fotó: ATTILA KISBENEDEK/AFP

Az V. kerületi önkormányzat korábban azt közölte, hogy „korrekt, többszöri, partneri egyeztetés zajlott a Vörösmarty téri karácsonyi vásár megszervezése ügyében, de a Budapest Brand üzleti okokból csak 2 évre szóló együttműködés esetén tudta volna a vásár szervezését elvállalni.”

Faix szerint viszont nem üzleti ok, hanem az V. kerület döntése miatt nem rendezi meg a főváros cége a vásárt. „A nonprofit jelleg azért fontos, mert a vásáron esetlegesen keletkező profitot a Budapest Brand kulturális programokra fordítja, azaz visszaadja a közösségnek, nem pedig egy vállalkozó viszi „haza”, mint ami most fog történni” - mondta el.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.