Egy hónappal elhalasztják a Mexikóval szembeni amerikai védővám bevezetését, jelentette be a mexikói elnök

külföld
február 03., 16:40

A Mexikóval szemben elrendelt, 25 százalékos védővámok kivetését egy hónappal elhalasztják, jelentette be az ország elnöke, Claudia Sheinbaum a közösségi oldalán. Sheinbaum nem sokkal korábban tárgyalásokat folytatott Donald Trump amerikai elnökkel, és megállapodtak arról, hogy Mexikó tízezer emberrel megerősíti a két ország közötti határ védelmét, hogy így lépjenek fel a kábítószer-kereskedelem ellen. Az amerikaiak pedig szigorúbb fellépést ígértek a lőfegyverek átvitelével szemben, mivel a mexikóiak régóta kifogásolták, hogy az országban tevékenykedő kartellek jellemzően amerikai forrásból szerzik be a fegyvereiket.

Claudia Sheinbaum, Mexikó elnöke január 21-én
photo_camera Claudia Sheinbaum, Mexikó elnöke január 21-én Fotó: LUIS CORTES/AFP

Donald Trump a hétvégén jelentett be 25 százalékos védővámot Kanadával és Mexikóval szemben, aki komoly felfordulást okozott a hét elején a tőzsdéken, és rosszul reagált rá az amerikai üzleti élet gyakorlatilag összes szereplője is, hiszen minden létező előrejelzés szerint ez komoly áremelkedést és érezhető gazdasági visszaesést hozhat az Egyesült Államokban is.

Trump ma már egyszer beszélt telefonon Justin Trudeau távozó kanadai miniszterelnökkel, és a bejelentés szerint fognak még egyszer. A Kanadával szemben elrendelt 25 százalékos és a Kínával szemben bevezetett 10 százalékos vámnak elméletileg kedden kéne élesednie.