
Jelentős vagyonnal rendelkezik Lánczi Tamás, az egy éve alapított Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke, írja a Telex. A szombat hajnalban közzétett vagyonnyilatkozatából kiderül, hogy Lánczinak négy lakása van az I. kerületben, egy a XII. kerületben, és öt éve vett még egy 47 négyzetméteres vadászházat Nagymaroson is.
A lap azt is írja, a vagyonnyilatkozata szerint a kinevezése óta közel 65 millió forinttal növelte a vagyonát. Tavaly februárban még 347 millió forintos megtakarításról számolt be, idén januárban már összesen 412 millió forint szerepel a nyilatkozatában:
A hivatali állását a lap szerint ki is felejtette a nyilatkozatból Lánczi, pedig elnökként jobban keres, mint a miniszterelnök, a hvg.hu októberi adatigénylése alapján bruttó 5,4 millió forintot kap havonta.