Trump leállította a Dél-Afrikának járó támogatásokat az új földtörvény miatt

külföld
február 03., 14:28

Az Egyesült Államok felfüggeszti a Dél-Afrikának járó támogatásokat, mert az ország kormánya földeket koboz el, és „bizonyos embercsoportokkal nagyon rosszul bánik” - jelentette be Donald Trump vasárnap. Dél-Afrikában januárban lépett életbe az a törvény, ami megkönnyíti az állam számára a közérdekű földkisajátításokat. A törvény célja a földtulajdonlásban fennálló faji egyenlőtlenségek kezelése, amelyek még három évtizeddel az apartheid 1994-es megszűnése után is fennállnak. A jogszabály nem teszi lehetővé a hatóságok számára, hogy önkényes kisajátításokat hajtson végre, és először meg kell próbálniuk megegyezni a tulajdonossal. Trump kijelentésére Cyril Ramaphosa dél-afrikai államfő hétfőn úgy reagált, hogy

„Várjuk, hogy beszélgethessünk a Trump-kormánnyal földreform-politikánkról és a kétoldalú érdeklődésre számot tartó kérdésekről. Biztosak vagyunk abban, hogy ezeknek a megbeszéléseknek a jobb megértés lesz az eredménye.”

Hozzátette: „Dél-Afrika alkotmányos demokrácia, amely mélyen gyökerezik a jogállamiságban, az igazságosságban és az egyenlőségben. A dél-afrikai kormány nem kobzott el földet”. Ramaphosa megjegyezte, hogy nincs jelentős finanszírozás az Egyesült Államok részéről, Washington mindössze egy 20 éve elindított, az AIDS leküzdését szolgáló program, a PEPFAR-támogatásának 17 százalékát állja. (MTI)