Alig maradt beépíteni való partszakasz a Velencei-tavon, de a kormány talált egyet

belföld
február 05., 10:20
  • Még sukorói fideszes képviselő is aláírta azt a petíciót, amit a Velencei-tó partjára tervezett Fiatalokért Központ ellen indítottak.
  • A tiltakozók szerint a kétezres, már így is túl nagyra nőtt Sukoró mellett egy vele egyenértékű település nőne ki a földből a most még szinte érintetlen tóparton.
  • Gyurcsány Ferenc idején a szintén erre a területre tervezett kaszinóváros ellen a Fidesz tiltakozott a leghangosabban.

A Velencei-tó sukorói szakaszán állunk, a tervek szerint egy leendő építkezési területen. Mert Magyarországon ott, ahol van egy tó, semmi sem jó úgy, ahogy van. Muszáj oda építeni valamit. A Balatonon lassan bravúr lesz olyan helyet találni, ahol csak úgy le lehet sétálni a partra és élvezni a vizet. A Fertő-tónál komoly tiltakozás kellett, hogy végül ne építsenek be mindent, beérjék valami szerényebbel. A Velencei-tó sem úszta meg, ott a régi füves partot megszüntették, helyette plázs lett homokkal és plázával, az Északi strandot lezárták, attól tartanak, ott is készül valami.

Sukorón azonban szinte biztosan. Olyan sok szabad zöld terület nincs már a Velencei-tó körül. Az északnyugati parton a madárrezervátum természetvédelmi terület, ahhoz nem szabad hozzányúlni. Marad az északi part. Még úgyis, hogy Velence és Sukoró határán a közelmúltban átadott Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia már egy jókora fás zöld területet kihasított magának, sok fát kivágtak. Ideje hát a maradékot is beépíteni, íme:

photo_camera Forrás: Google Maps

A NER Fiatalokért Központ centrumot építene a kikötőnél, vagyis rendezvénytermet, szállásokat, sportpályákat, kiszolgáló épületeket, 8 hektáros területen. Egészen pontosan ezeket:

  • 110 db 4+2 férőhelyes mobilház,
  • egy 300 sátras kemping,
  • 12 lakókocsi parkoló,
  • egy 2500-3000 főt befogadó multifunkciós központi csarnok,
  • kiegészítő létesítmények (parkolók, raktárkonténerek, WC konténerek, zuhanykonténerek).

Ezen kívül egy 53 hektáros terület is beépülne. (Óriási területről van szó, egy futballpálya 0,7 hektár.)

A beruházást nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek nyilvánították. Ilyen esetben a hatályos települési tervek alól, ha vannak ilyenek, felmentést kap a beruházó. Az önkormányzatok információs hozzáférése is korlátozott, nem láthatják például az ÉTDR-en (Építésügyi Tájékoztatási és Dokumentációs Rendszer), hogy a kormányhivatal hol és kinek ad ki építési engedélyt.

photo_camera Félő, hogy a fák helyén épületek lesznek, és ki tudja, hogy a kajak-kenu versenypálya melletti utat lehet-e majd használni? Fotó: Bankó Gábor/444

A hatalmas partszakaszon, ahol nyaranta egy héten keresztül az EFOTT szokott lenni, jelenleg szinte semmi sincs. (Az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóját még a KISZ alapította 1976-ban, sokáig évente mindig máshol rendezték, majd változott a koncepció. 2015-19-ben a velencei Északi strand, 2020-tól Sukoró a helyszín.) Egy tán soha nem használt kikötő, egy használaton kívüli épület, ahol egykor büfé és vécé volt, és tartóoszlopokon néhány vezeték.

Amikor kedd kora délelőtt ott jártunk, csak kutyásokkal és futókkal találkoztunk a nagy hidegben. Nyáron strandolókkal van tele a part, mert itt elég mély a víz. Majdnem teljes az idill, csak az autópályáról szűrődik ide a forgalom monoton zaja, de csak északi, északnyugati szélben, ami mondjuk egyre többször fúj. (Nagy-Britanniában a zajterhelés miatt a települések mellett 50 mérföldre, 75 kilométer per órára kell csökkenti a sebességet, amit mindenki be is tart, mert az autók átlagsebességét mérik, nem pedig azt, hogy egy adott traffipaxnál átlépi-e a sebességhatárt.)

photo_camera Túl idilli Fotó: Bankó Gábor/444
photo_camera Fotó: Bankó Gábor/444
photo_camera Fotó: Bankó Gábor/444

Bezzeg Gyurcsány idején

Nem ez az első eset, hogy meg kell védeni a partszakaszt. 2008-ban Gyurcsány Ferenc támogatta, hogy kaszinóváros épüljön a sukorói zöldben. A Fidesz akkor azért tiltakozott, amiért most is tiltakozhatna: a kormány nemzetgazdaságilag kiemelt beruházássá nyilvánította.

Most egy sukorói civil csoport tiltakozik. Ez nem egy egyszeri tüntetés, hanem egy tiltakozássorozat, amit tavaly egy petícióval indítottak, ott már 1800 aláírás összejött. Most lesz egy újabb szórólapozás, végigjárják a településeket, majd február 17-én Gárdonyban, február 21-én Sukorón tartanak lakossági fórumot, március elsején pedig a sukorói polgármesteri hivatal előtt tüntetnek a beruházás ellen.

A mostani tiltakozások szervezőit képviselő Schultz Györgyöt és Fellner Mártát előbb arról kérdeztem, hogyan emlékeznek vissza a kaszinóváros elleni 17 évvel ezelőtti akciókra? Egy fideszesek által szervezett tüntetésre emlékeznek, ahol olyan emblematikus arcok voltak, mint Fa Nándor, aki vitorlással kerülte meg a Földet első magyarként. A vízen, ahol most a kajak-kenu akadémia gyakorlópályája van, kajak-kenusok demonstráltak. Gyurcsányék végül meghátráltak, Gyurcsány is hamarosan lemondott, sokéves pereskedés kezdődött, de kaszinóváros, az nem lett.

photo_camera Schultz György Fotó: Bankó Gábor/444

Az akkori felháborodás nem hasonlítható a maihoz. Leginkább azért, mert a helyieknek jóval kevesebb az információjuk. Emiatt is szervezik a gárdonyi és a sukorói fórumot, hátha minél több emberhez eljut a hír. „A 2008-as egy jól szervezett, koncentrált, igazi fideszes tiltakozás volt, a mostani viszont jobban megalapozott a civilek által – mondják. – És nemcsak a sukoróiak, hanem a tópart túloldalán élők is bekapcsolódtak a tiltakozásba. Nagyon bízunk abban, hogy a lakossági fórumokon sokan lesznek majd.”

Szép új világ: a fideszesek sem tudnak semmit

A fideszes többségű önkormányzat hol áll az ügyben? – kérdeztem. A tiltakozók kikényszerítették, hogy december 19-re hívjanak össze egy képviselő-testületi ülést a kormányrendelet-tervezetről. Végül nem foglaltak állást, nem mondták, hogy egyetértenek vagy nem értenek egyet, de a jegyzőkönyvet utólag visszaolvasva, tanulságos egy ülés volt.

A tiltakozók szerint a polgármesternek annyiban lehet tudni a véleményét, hogy nem állt ki a lakosság mellett. A testületi tagok nagyobb része családjukon, vállalkozásukon keresztül különböző pályázatokon kaptak a kormányzattól vissza nem térítendő hiteleket, így Schultzék szerint ők le vannak kötelezve.

Az ülés végén egy semmitmondó testületi határozatot fogadtak el. A sorokból, hiába fideszes a testületi többség, süt az információhiány. „A kormányrendelet mögül hiányzik, hogy a felsorolt hrsz-ú ingatlanokon pontosan mi is épülne, valamint az a fontos információ, hogy a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségnek mi a magyarázata – így a határozat. – Fentieket szeretné megismerni a lakosság és a Képviselő-testület is. Sukoró Község Önkormányzat Képviselő-testülete hiányolja a kormányrendelet-tervezet kapcsán a teljesebb körű előzetes tájékoztatást, ennek következtében a választott képviselők nem tudnak felvilágosítást adni a lakosság részéről jogosan érkező kérdésekre. (...)

Javasoljuk, hogy a sukorói parti sétány és a strand kerüljön kialakításra, rendbe tételre, az lenne az elsődleges cél.”

Ezt a mondatot talán az indokolta, hogy a kajak-kenu akadémia előtti partszakaszt egyszerűen lezárták, mivel ott bocsátják vízre a hajókat. Ugyanez Budapesten a Római-parton vagy a Margitszigeten nem probléma, együtt tudnak élni a parton sétálók, futók, biciklizők és a csónakháziak. Sukorón attól félnek, hogy a mostani beruházással a hozzáférésüket is elvesztik a tóparthoz.

A lezárt partszakasz a kajak-kenu akadémia előtt
photo_camera A lezárt partszakasz a kajak-kenu akadémia előtt Fotó: Bankó Gábor/444
photo_camera Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia Fotó: Bankó Gábor/444

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy? Jelentkezz be!