Ötödik alkalommal tiltakozik Hadházy Ákos a gyülekezési törvény módosítása ellen.
Most lesz túrázás is, méghozzá a Várban, sok izgalmas látnivalóval.
A mai eseményeket is percről percre követjük.
43
poszt
Matolcsy Ádám Hadházy Ákosnak is írt
A beszédében Hadházy elárulta azt is, hogy a reggeli posztja után Matolcsy Ádám neki is írt egy levelet, amelyben közölte, hogy nem ő hirdette meg a dubaji luxusingatlant 2,9 milliárd forintért.
"Azt nem cáfolta, hogy az övé lett volna" - mondta Hadházy.
Hadházy Ákos azt mondja, azért kell hidat lezárni, mert vállalható és fontos követelés, hogy láttatni szeretnék a követeléseket. Ha a Hősök terei vagy Kossuth téri tüntetés után nem tárgyal velük a kormány, hidakat kell lezárni. Ezt jövő héten is megteszik, mindaddig folytatják, míg ebben hisznek emberek.
„Itt állunk, mert nem tehetünk mást, itt kell állni” – mondja Hadházy, aki szerint az Erzsébet híd a 2. Szabadság híd. „Szabadság nélkül lehet élni, de rosszabb.”
Azt mondta, addig kellene tartani a tiltakozásoknak, míg a kormány vissza nem vonja a kínai arcfelismerő rendszerek bevetését lehetővé tevő törvényt.
Fotó:
Németh Dániel/444
Azt mondja, nem tud olyan országban élni, ahol mint a kínai elvtársak, kamerákkal figyelik meg a rendőrök a magyarok embereket, és büntetnek olyanokat, akik nem tetszenek a kormánynak.
Hadházy azt mondja, „rohadtul nem érdekli a karrierje.” Lehet, mikor már csak ketten lesznek, akkor lehet, abbahagyja. De amíg múlt héten -1 fokban, hajnalban ott volt 100 ember, addig ő sem hagyja abba.
Sulyok Tamást "egy szatyor szellentésnek" nevezte. Hadházy szerint a rendőrség provokálta a hétfői tüntetőket, a keddi vonulásukat viszont tudomásul vette. A Várban sem a balhé a cél, ezt többször is elmondja.
A tömeg egyébként folyamatosan gyűlik, lehetnek már 3 ezren.
Bedő Dávid: A blokád nem úgy sikerült, ahogy tervezték
Bedő Dávid momentumos politikus a 444nek azt mondta, a hétfői akciójuk félsiker volt (a Momentum a Parlament blokádjával próbálkozott, majd vonultak a Vár felé, de a rendőrség a többség útját állta a Lánchídon).
Bedő szerint "lehettek volna többen is, a blokád nem úgy sikerült, ahogy tervezték, de fontos, hogy legalább kiálltak az ügy mellett."
A vonulással kapcsolatban elmondta, hogy teljesen érthetetlen volt, amit a rendőrség csinált, nem engedték fel őket a Várba, de nem mondták meg, milyen indokkal, még turistákat is lekapcsoltak.
Ma kevesebben képviselik a helyszínen a pártot (eddig nagyobb létszámban vonultak fel), ezzel kapcsolatban azt mondta: az erőiket nagyjából a tegnapi akció vitte el, de támogatják Hadházy Ákost, ezért tartják fontosnak, hogy ma is itt legyenek. "Folytatni kell, amíg el nem érjük a célt" - mondta.
Pásztor Erzsi nem tudott eljönni, de kitartást kíván, és köszöni mindenkinek, hogy itt van - tolmácsolta üzenetét Hadházy Ákos.
Simon Kornél színész lépett a színpadra, egy amerikai csillagász-paleontológus szövegét olvassa fel, utána Cseh Tamást énekel. Hadházy megkönnyezte a dalt.
Fotó:
Németh Dániel/444
Simon Kornél után Gerendás Károly lép a színpadra, Bródy János dalt játszik el.
Laczó az Európai Bizottság vizsgálóbizottsághoz siet, ezért ő kezd. „Amit az ország vezetői kormányzásnak hívnak, nagyon nem oké. Egy idő után visszaüt, ha a kiválasztás alapja a lojalitás, a hozzáértés csak a mellékhatás” – mondja. Ezután főként arról beszél, miért fontos a bírói függetlenség. „A bíróság védelme nem a bíróknak fontos, hanem nektek” – próbálja közel hozni a hallgatósághoz a témát. A legnagyobb hatást (némi fújolást) azzal váltotta ki, hogy az alaptörvény módosítását kritizálta.
Fotó:
Németh Dániel/444
Laczó szerint a kormány tovább folytatja a bíróságok bedarálását, hiszen kiderült, aki 65 év felett bíró akar maradni, megalázó eljáráson mehet keresztül.
Hadházy Ákos a 444nek azt mondta, szemmel láhatóan egyelőre kevesebben vannak, mint legutóbb, de miután ez egy hosszabb esemény, reméli, hogy még érkeznek.
Az a cél az, hogy egyben tartsa a tömeget, mert úgy tudnak erőt mutatni, nem akkor, ha szétforgácsolódnak. Ez a mai célja is, hogy minél többen menjenek fel a Várba.
Tegnap, azaz hétfőn ugyanis 15. alkalommal módosították a gránitszilárdságú Alaptörvényt - ez még szükséges volt ahhoz, hogy a Pride-ot végleg el tudja kaszálni a kétharmados kormány.
Nagy meglepetés nem volt: megszavazták.
A Momentum blokád alá vette volna a szavazás idejére a Parlament épületét (sok értelme ennek nem volt, a fideszes és KDNP-s képviselők zöme már a 15 órára meghirdetett blokád előtt bement az épületbe, de a későn érkezőket sem sikerült feltartóztatni érdemben).
„Írjátok be a naptárba, találkozunk június 28-án a harmincadik Budapest Pride-on” - mondta Karácsony Gergely főpolgármester a demonstráción.
Bedő Dávid beszédet mond, mielőtt elindul a Karmelita felé.
Fotó:
Bankó Gábor/444
A füstgyertyázással tarkított demonstráció után megtörtént az immár kötelező vonulás is.
Eredmény: két rendőr megsérült, és több mint 60 ember ellen indult eljárás a BRFK közleménye alapján.
Az eddigiektől eltérően Hadházy Ákos most egy kisebb túrát is beiktat a hídfoglalásba. Mint írta:
„Kedden az Erzsébet hídon tartott demonstráció után felmegyünk a Várba és ott folytatjuk a gyűlést. Ezt a rendőrség tudomásul vette (lehet, hogy a hatalom dicsekedni szeretne Rogán új palotájával, de fogok mutatni ott még durvább dolgokat is). Odafent másnapig folytatjuk a tiltakozást a legkitartóbb, legelszántabb honfitársainkkal, majd együtt visszamegyünk szerdán is a hídra.”
Hadházy úgy tervezi, hogy a Várban egész délutánig tart majd a köztéri fogadóóra.
„Azokkal, akiknek a munkahelyi, iskolai elfoglaltságuk nem engedi a napközben tüntetést, szerda délután 17 órakor találkozzunk ismét fenn, a Karmelita előtt, majd együtt levonulunk újra a hídra!”