Kócs Petra is beszédet mondott, ő az a diák, aki múlt héten véletlen megütött egy rendőrt, mikor el akarták vinni.
Azt mondja, a Fideszben felnövő generációt képviseli. Felhozza, hogy az ő generációja nem tud házat venni, nem lesz nyugdíja. „Ezért legyek hálás?! (…) Hol vannak a jogaim, miért csomagolnak fóliába? (…) Miért féltem harmadikban a migránsoktól? (…) Soha nem vehetem el, akit szeretek?”
Fotó:
Németh Dániel/444
Arról is beszélt, nem bírja nézni, hogy kisajátítják a nemzeti jelképeket. „Mikor lettem én a nemzet ellensége? Miért tőlem kell védeni a gyermekeket? Mikor lettem pedofil, nekem miért nem szólt senki?”
Beszélt az orbáni gyűlöletkeltésről, majd azzal zárt, „bármennyit uszítanak, itt születtem. Vissza akarjuk kapni az országot.”
Hadházy idegenvezetése a Várban: „Egy Disneylandet építenek giccsből”
Hadházy szerint egy feladat van már, mégpedig az, hogy üzenjék meg, nem hagyják abba, míg vissza nem vonják a törvényt. A tömeg erre elkezdte skandálni, hogy „nem hagyjuk abba.”
Egy gyors idegenvezetést tart, elmondja, milyen felújítások zajlanak a Várban. A budai vár északi szárnya a legdurvább szerinte, amit lebontott Mészáros cége, mert „nem olyan csicsás, mint a világháború előtt”. Az épületet vasbetonból építik újjá. Ebből a pénzből teljesen fel lehetett volna újítani a Keleti Pályaudvart.
Fotó:
Németh Dániel/444
Vasbetonból építik fel József herceg palotáját is – folytatja Hadházy. Egy Disneylandet építenek giccsekből, mert Orbán ezt szeretné látni. A hadsereg főparancsnokság épületét is vasbetonból építik.
A Vöröskereszt székházat is vasbetonból építették. Felhozta, hogy látta a belsőépítészeti terveket, ami szerint több százezres székeket szereznek be. Felvilágosítja a tömeget, hogy az a Rogán új minisztériuma, mire a tömeg fújol. Hadházy azt mondja, ha arra mennek, mondjanak rá átkot.
A Rogán minisztériuma mögött az Arany bástya étterem van, ami a Batthyány Alapítvány tulajdona, amit állami pénzzel tömtek ki. Hadházy szerint ott van egy luxusklub, oda jár át Orbán.
Hadházy elmondja, holnap délutánig fogadóórát tart a Várban, utána visszamennek az Erzsébet hídra. A további beszédek előtt eléneklik a Himnuszt.
Az egyik szervező azt kéri, hogy mindenki menjen a térre, hogy betartsák a rendőrség kérését. A nő attól tart, hogy megbüntethetik a békés tüntetőket. Hivatkozik arra is, hogy a rendezvény fő szervezője Hadházy Ákos, akinek felfüggesztették a mentelmi jogát. "Ugye nem akarjátok, hogy elvigyék? Gyertek előre a kedvéért."
A beszédében Hadházy elárulta azt is, hogy a reggeli posztja után Matolcsy Ádám neki is írt egy levelet, amelyben közölte, hogy nem ő hirdette meg a dubaji luxusingatlant 2,9 milliárd forintért.
"Azt nem cáfolta, hogy az övé lett volna" - mondta Hadházy.
Hadházy Ákos azt mondja, azért kell hidat lezárni, mert vállalható és fontos követelés, hogy láttatni szeretnék a követeléseket. Ha a Hősök terei vagy Kossuth téri tüntetés után nem tárgyal velük a kormány, hidakat kell lezárni. Ezt jövő héten is megteszik, mindaddig folytatják, míg ebben hisznek emberek.
„Itt állunk, mert nem tehetünk mást, itt kell állni” – mondja Hadházy, aki szerint az Erzsébet híd a 2. Szabadság híd. „Szabadság nélkül lehet élni, de rosszabb.”
Azt mondta, addig kellene tartani a tiltakozásoknak, míg a kormány vissza nem vonja a kínai arcfelismerő rendszerek bevetését lehetővé tevő törvényt.
Fotó:
Németh Dániel/444
Azt mondja, nem tud olyan országban élni, ahol mint a kínai elvtársak, kamerákkal figyelik meg a rendőrök a magyarok embereket, és büntetnek olyanokat, akik nem tetszenek a kormánynak.
Hadházy azt mondja, „rohadtul nem érdekli a karrierje.” Lehet, mikor már csak ketten lesznek, akkor lehet, abbahagyja. De amíg múlt héten -1 fokban, hajnalban ott volt 100 ember, addig ő sem hagyja abba.
Sulyok Tamást "egy szatyor szellentésnek" nevezte. Hadházy szerint a rendőrség provokálta a hétfői tüntetőket, a keddi vonulásukat viszont tudomásul vette. A Várban sem a balhé a cél, ezt többször is elmondja.
A tömeg egyébként folyamatosan gyűlik, lehetnek már 3 ezren.