
„Simion győzelme a magyar közösség számára tragikus lenne, de az ország számára is óriási veszélyt jelent” – mondta a Kossuth Rádióban Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a vasárnapi román elnökválasztás első fordulóját értékelve. Ahogy azt megírtuk, a szélsőjobboldali AUR jelöltje, George Simion nyerte a megismételt elnökválasztás első körét 40,15 százalékos eredménnyel. A két hét múlva esedékes második fordulóban az ellenfele a független bukaresti polgármester Nicușor Dan (20,65 százalék) lesz. Így a román történelemben először két rendszerkritikus jelölt, egy populista, nyugatellenes szélsőjobboldali és egy független, nyugatbarát küzdhet meg egymással.
Kelemen Hunor emlékeztetett, hogy Simion a pályafutását az úzvölgyi magyar katonai temető feldúlásával kezdte. Szerinte az AUR-os politikus azt vallja: a román óföld a románoké, másnak ott nincs helye. Nicușor Danról azt mondta, hogy Simionhoz képest megkönnyebbülést jelentene, és a józan ész azt diktálja, hogy őt támogassák.
Egyébként Dant támogatták az erdélyi tiszások, bár ennek inkább elvi, nem pedig gyakorlati jelentősége van. A választás tétjéről néhány nappal ezelőtt Kiss Tamás erdélyi szociológussal készítettünk interjút, aki egyebek mellett azt mondta, hogy a tavalyi, szélsőjobb előretörést hozó elnökválasztás érvénytelenítésével „az a fajta neoliberális konszenzus, progresszív-neoliberális hegemónia, ami a román közéletet 2000 és 2024 között jellemezte, összeomlott. Nem az ezt képviselő pártok omlottak össze, hanem ennek a mainstream irányzatnak a magától értetődése. [...] Megjelent egy, Magyarországon vagy Lengyelországban már régóta jelen lévő euroszkeptikus szuverenista erő.”
(via Transtelex)