A Microsoft alapítójának jelenlegi vagyona 108 milliárd dollár, tervei szerint pedig 200 milliárdtól szabadulna meg a következő húsz évben. Legalábbis Bill Gates – aki jelenleg az ötödik leggazdagabb a világon – azt mondta, felgyorsítaná alapítványa működését, és 2045-ig kiszórná oda a vagyona 99 százalékát.
„Az emberek sok mindent fognak mondani rólam, amikor meghalok, de eltökéltem, hogy a »gazdagként halt meg« nem lesz köztük” – közölte Gates legfrissebb blogbejegyzésében.
Blogbejegyzésében idézte Andrew Carnegie 1889-ben megjelent, A gazdagság evangéliuma című írását, ami szerint a gazdag embereknek kötelességük visszaadni vagyonukat a társadalomnak: „Az az ember, aki gazdagként hal meg, kegyvesztetten hal meg”.
A most 69 éves Gates azt mondta, alapítványa már 100 milliárd dollárt adott egészségügyi és fejlesztési projektekre, és azt tervezi, hogy a következő két évtizedben további 200 milliárd dollárt költ majd.
Legutóbb egyébként feleségével közösen még azt tervezték, hogy a Gates Alapítvány a haláluk után is évtizedekig működik majd. Gates erről azt mondta, hogy húsz év múlva más gazdag emberek lesznek majd, akik jobban meg tudják oldani a jövőbeli kihívásokat.
Gates bírálta az Egyesült Államokat, az Egyesült Királyságot és Franciaországot, amiért csökkentették a külföldi segélyekre fordítandó költségvetést.
(BBC)