Orbán a Pride-ról: Ez a bizonyíték arra, milyen lenne az életünk, ha az ország élén nem a szuverenitásunkat védő nemzeti kormány állna

POLITIKA

„A tegnapi nap is tanulságos volt – írta Orbán Viktor a Harcosok Klubja tagjainak azután, hogy a szombati Pride-on minden eddiginél többen vonultak fel, nevetségessé téve Orbán szabadságellenes erőlködését. – Brüsszelben kiadták az utasítást, hogy Budapesten Pride-nak lennie kell. A bábpolitikusaik az utasítást végrehajtották. Ez a bizonyíték arra, milyen lenne az életünk, ha az ország élén nem a szuverenitásunkat védő nemzeti kormány állna.”

Még egyszer: „Ez a bizonyíték arra, milyen lenne az életünk, ha az ország élén nem a szuverenitásunkat védő nemzeti kormány állnak.”

Mindez azért elgondolkodtató, mert az ország élén a szombati Pride időpontjában is, Orbán értelmezésében, a szuverenitásunkat védő nemzeti kormány állt, amelyik folyamatosan harcban áll, és nagyobbnál nagyobb győzelmeket arat az Európai Unió fölött, aminek mi magunk is a részei vagyunk.

„Tegnap óta még biztosabban tudjuk, hogy ezeket nem szabad odaengedni a kormányrúdhoz” – írta, miközben a kormányrúdnál jelenleg a Fidesz van, vagyis a Fidesz alatt történtek olyan, Orbán szóhasználatában „visszataszító és szégyenletes dolgok”, mint „drag queen show a színpadon, magassarkú férfiak, hormonterápiás brossúrák”.

Fotó: Bankó Gábor/444

A reggel 7 órai Híradóban még egy szó sem volt a szombati Pride-ról, de aztán beindult az élet. A fideszes értelmezés alaphangját a Mandíner adta meg: „alighanem minden pont úgy alakult, ahogy el volt tervezve, vagyis bevált Orbán mesterterve: az ellenzék eggyé vált a Pride-dal. Amit a felmérések szerint Magyarországon a többség ellenez.”

A fideszes Nézőpont is azt írja a Pride-ról, amit a Mandiner: „Orbán Viktor csapdába csalta az ellenzéket, úgy, hogy azok ezt észre sem vették. Csak a tüntetés megrendezésére koncentráltak, nem pedig annak következményeire. S ami a legfontosabb: figyelmen kívül hagyták a közvéleményt!”

A közvélemény szerintük ugyanis a Fidesz támogatását is meghaladó módon ellenzi a Pride-ot.

Vagyis Orbán Viktor kudarca az lett volna, ha azok után, hogy bejelenti, nem lesz Pride, és törvényt is hoznak erről, valóban nem lett volna Pride.

A Nézőpont és a Mandíner elemzését lefordítva: amiről a miniszterelnök eddig azt akarta elhitetni, hogy egy komoly, a gyermekek védelmében született alkotmánymódosítás, az valójában az ellenzék csőbehúzását szolgáló aktuálpolitikai trükk.”

Kapcsolódó cikkek