Következnek a kérdések
Németh Zsolt gyorsan fel is olvassa a kérdéseket, az előadók pedig eldönthetik, mire kívánnak válaszolni.
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Németh Zsolt gyorsan fel is olvassa a kérdéseket, az előadók pedig eldönthetik, mire kívánnak válaszolni.
Az azonos neműek házasságának elismerése megtagadja a kereszténység alaptételeit. Ez az állapot tette védekezésre képtelenné a Nyugatot. Hogy nekik van-e még lejjebb, és mi meg tudjuk-e vetni a lábunkat ott, ahol vagyunk, arra nem tudja a választ Orbán, de ez csak rajtunk és a gyerekeinken múlik. Ha magyarok, akkor feladatuk van: megőrizni, amink van, megszerezni azt, ami még nincs, de kell, és nemet kell mondani arra, amire nincs szükségünk. Most majd eldől, hogy milyen szülők voltunk. Orbán ezután megköszönte a figyelmet, és vastapsot kapott.
Nem szólalt meg a nyugatiak fejében a vészcsengő, hiányzott a reflex, így a régi, jól ismert hazájuk nem létezik többé - folytatta Orbán. A kérdés szerinte az, hogy a kereszténység minket megtart-e. Arról beszél, sokat gondolkodik a kereszténység és a politika összefüggéseiről, főleg a migráció összefüggéseiben.
Szerinte három állapot van, az elsőt már múltidőben kell mondania.. Volt egy olyan európai pillanat, mikor a nemzetek többsége élő hittel rendelkezett. Ez a hitbéli kereszténység. Ezután az élő hit zsugorodott, de az abból kinőtt kultúra koordinátarendszerként megvan. Ez alapján adnak válaszokat a társadalmi kérdésekre is. Ezt nevezi kulturális kereszténységnek, Közép-Európa ebben van.
A harmadik állapot a zéró kereszténység, mikor már mint kultúraként sem szolgál koordinátaként.
Van egy átbillenési pont, kultúrafeladási pillanat, ami akkor jön el, ha törvény erőre emelik az azonos neműek házasságát - mondja Orbán.
Orbán szerint arról csak itt lehet beszélni, hogy miért nem tudták magukat megvédeni tőlünk nyugatra. A fazékban melegedő víz lassan felforr, a béka még pislog, de kiugrani már nem képes. Orbán szerint 1300 éve, a poitiers-i csata óta nincs a nyugatnak olyan élménye, hogy a kereszténység és a nemzeti önazonosság összekapcsolódik. Ez a felismerés nincs benne a nemzeti ösztönrendszerükben, ezzel szemben nálunk ez benne van az alkotmányban. Ezt nyugaton nem értették, legalábbis eddig, de most már késő, a régi, jól ismert hazájuk nem létezik többé.
Arról is beszél, hogy miért Közép-Európáé a jövő. A migráció miatt – adja meg a gyors válasz. A kérdés, Nyugat miért nem tudta magát megvédeni ettől, és miért tudta Közép-Európa.
Sorolja, hogy hol mennyi migrációs hátterű fiatal él. Ebből az következik, hogy tőlünk Nyugatra az országok visszafordíthatatlanul vegyes társadalommá alakultak, növekvő számú muszlimokkal, lakosságcsere lesz.
Európa migrációs célpont marad, itt már kész fogadóközösségek vannak – mondja Orbán. Mikor Afrika igazán megindul, a Nyugat egy migrációs társadalommal a testében nem fogja tudni megvédeni magát.
10 év múlva az akkori miniszterelnök legfontosabb feladata lesz a nyugati határ védelme is a migrációtól - mondja Orbán.
Orbán ezután a családtámogatási rendszerét dicsérte és az otthonteremtési hitelt reklámozta.
A kérdés, hogy honnan lesz ember, nyersanyag, tőke, tudás, és hogyan nem fognak minket kihagyni a döntésekből. Orbán annyit tud mondani, hogy emberi importra nem készülünk. (Mintha nem hordanák be Ázsiából a vendégmunkásokat.)
Még mielőtt a diplomáciai tiltakozó jegyzékeket elkezdenék küldeni, azt javasolja Orbán, hogy a great szót használják (mint az Egyesült Államok elnöke), nem a biget.
Hosszan beszélne arról, mit lehet tenni, de ezt zárójelbe teszi. Alig van ideje, úgyhogy nem tud sokat beszélni a magyar nagystratégiáról, ezért csak összefoglalja.
Mi is ez? A lényege abból indul ki, hogy 1920-ben legyőztek bennünket, véglegesítették a vereséget, az ellenségek úgy döntöttek, Magyarország kicsi és szegény lesz. A Fidesz azért van a politikában, hogy ezt a sorsot megváltoztassuk. Magyarország nagy lesz és gazdag, ez a stratégia magja.
Az elmúlt 10 évben Angliát kiengedtük, Ukrajnát meg fel akarjuk venni. Ez gazdaságilag őrület, de van benne rendszer, mert Anglia szuverenista, Ukrajna meg nem. Őrület, de van benne rendszer.
Orbán szerint épeszű embernek föl kell tennie azt a kérdés, hogy mi ennek az értelme. Ez ellentétes a tagállamok érdekeivel és egyre többen ellenzik ezt. Orbán szerint az erre vonatkozó titkos iratot a Rogán-műveknek még nem sikerült megszereznie. Orbán szerint van egy föderalista mesterterv, Brüsszel minden válságra mint az Európai Egyesült Államok felépítésének újabb lehetőségére tekint. Ehhez jön hozzá, hogy az EU költségvetése ma már csak hadigazdasággal és hadi kölcsönökkel fenntartható, mert elvesztettük a versenyképességünket.
Orbán éppen arról beszélt, hogy mekkora az esélye a világháborúnak, amikor felvillantotta a jegyzetei hátulját. És ott bizony a Nemzeti Sport kinyomatott oldala volt látható.
Az közismert, hogy Orbán óriási rajongója a sportlapnak, ettől nem teljesen függetlenül államosították az újságot. Volt olyan alkalom, hogy a felesége kivasalta a lapot, ha pedig utazik, akkor kinyomtatják neki laponként. Ez történhetett most is, az Orbán által jegyzetelésre használt lap a csütörtöki Nemzeti Sportból van, Orbán ekkor már elutazott Romániába, hogy találkozzon a román miniszterelnökkel.
Példás papírújrahasznosítás.
Orbán arról beszél, az EU támogatja a woke-ot és azt az ideológiát, amit Trump épp felszámol, emiatt olyan helyzetbe lavírozták magukat, hogy Trump politikai ellenfélnek tekinti őket. Ebből következően a vámvitában a legrosszabb megállapodást fogják kötni. A mostani vezetés kényszerpályára helyezte az EU-t.
Orbán szerint azt gondolta az EU, hogy ha az USA-val együtt konfrontálódnak Kínával, akkor közelebb kerülnek Amerikához. Von der Leyennek ebben csalódnia kellett, csak távolabb kerültek Kínától.
USA fokozatosan kivonja magát az orosz-ukrán háborúból is, a helyére az EU akar belépni. Emiatt nem lehet normalizálni a kapcsolatokat az oroszokkal. Orbán szerint az EU Ukrajna területén háborúzik az oroszokkal, és vezetésváltásra játszik. Orbán szerint Brüsszel gazdasági hidegháborúra készül az USA-val és Kínával, és forró háborúra készül az oroszokkal.
Orbán tesz egy kitérőt az EU-s pénzekről: ki hozza haza és milyen áron? Orbán szerint a pénz felét, 12 milliárd eurót már hazahoztak. De a másik fele is meglesz, ugyanis az új, 7 éves költségvetés elfogadása egyhangúságot igényel, és amíg nem kapjuk meg a pénzt, nem lesz európai költségvetés. Orbán szerint a tiszások is hazahoznák a pénzt, ha támogatják Ukrajna EU-csatlakozását és a háborúját, visszavonják a gyermekvédelmi törvényt és eltörlik a rezsicsökkentést. Orbán szerint tehát a szuverenitásunk feladásáért járna a pénz, de inkább hazahozza ő.