„Egyelőre nem lesz Megbékélésmenet, mert a társadalom nem akar megbékélni” – mondta a Magyar Hang megkeresésére Puzsér Róbert. A Polgári Ellenállás Mozgalom szervezője azzal indokolta a döntést, hogy széles körű ellenállásba ütközött az ötlet mindkét politikai oldalon. Szerinte a magyar társadalom jelenleg „nem alkalmas megbékélésre”.
A demonstrációt eredetileg azért hirdették meg, hogy „a magyar társadalom két szemben álló közössége között hidat építsenek”, a rendezvényen a kormánnyal szimpatizáló, illetve konzervatív oldalra sorolt közéleti szereplők is felszólaltak volna. Végül a rendezvényt azonban teljesen átalakították, miután nyomozó ügyészek jelentek meg és tartottak házkutatást Juhász Péternél, és helyette inkább a volt politikus melletti szolidaritási demonstrációt tartottak. Puzsér Róbert utólag is helyes döntésnek tartja a Megbékélésmenet lemondását, szerinte cinizmus lett volna a megbékélés gesztusát gyakorolni a Juhász Péterrel történtek után, miközben Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője egy soha nem látott „megtorlásról” beszélt.
A Megbékélés menetét a közeljövőben nem is tervezik újra megszervezni, Puzsér szerint azért, mert a magyar társadalom nem akar megbékélni, és jelenleg „nem is alkalmas megbékélésre”. Az ügy kapcsán pár nappal korábban pedig arról beszélt a Klubrádiónak, hogy „túl kemény fába vágta a fejszéjét a megbékélésmenettel”. „Mi továbbra is hiszünk a megbékélésben, de azt hiszem, a magyarok nem” – mondta a Magyar Hangnak a publicista. Szerinte legközelebb a 2026-os választás után lehet alkalmas a társadalmi közérzet egy ilyen kezdeményezéshez, amennyiben bekövetkezik a „rendszerváltás”, vagyis a Fidesz választási veresége.
A publicistával legutóbb Hatvanpusztán beszélgettünk, többek között arról, hogy számára mit jelképeznek a zebrák, és hogyan mutatják meg, miben különbözik a Tisza és a Fidesz stratégiája:
Magyar Péter arra használja a zebrákat, hogy a rendszerellenes dühöt öntse formába. Orbán Viktor viszont éppen azért zebrázik nagy erőkkel, hogy tompítsa az elégedetlenséget. Magyar a családi pletykákkal elérte, hogy Hatvanpuszta és környéke sokkal több embert érdekeljen, mint korábban – a Fidesz válasza a túlkiabálás.
Bizonyítékokat foglalnak le nála és tanúként tervezik kihallgatni a javítóintézet vezetőjét érintő ügyben.
Megbékélés miatt tüntettek volna, azonban csütörtökön az ügyészség házkutatást tartott Juhász Péternél, ezért most inkább vele szolidarítanak.
„A legbrutálisabban kell megtorolni” ami az elmúlt napokban történik, mert az egy „előre megtervezett támadás a magyar államszervezet ellen”.