„Két éve döntöttem el, hogy elkezdem szedni a hormonokat, vagy megölöm magam” – mondja Szofi, a 18 éves transznemű lány arról, hogy évekig tartó mentális nehézségei után miért vágott bele a nemi megerősítő kezelésbe, vállalva az addigi és a várható további súlyos személyes következményeket. Egy nappal azután találkoztunk, hogy az anyja gyakorlatilag az utcára rakta a lakásukból, ami egy méretében és életszínvonalában is középkategóriájú vidéki városban található. Szofi egy szomszédos faluba költözött egy barátjához és annak családjához. Több gyerek mellett valahogy szorítottak helyet neki is.

Azt leszámítva, hogy detektálhatóan az ország legkiszolgáltatottabb kisebbségéhez tartozik, Szofiban ránézésre nincs semmi különös a kortársaihoz képest: középosztálybeli, szoftverfejlesztést tanul, érdekli a tech világa, az AI, szereti a filozófiai vitákat, a Black Mirrort, fejből tudja a népszerű Gen Z rapper, Sisi dalszövegeit, egyre élénkebb a politikai érdeklődése. Higgadtan és artikuláltan beszél, határozott világképe van, de a néha naivitásba hajló szívélyessége alapján még nem vesztette el minden gyermekkori ártatlanságát.

12 éves korában fogalmazta meg magában először, hogy transznemű, amit kezdetben nehezére esett elfogadni. A folyamatos állami propaganda által is megerősített tévhitek miatt úgy gondolta, kárt tenne magában, ha tranzícióra adná a fejét. Az identitását sokáig azzal próbálta elfojtani, hogy majd biztos kinövi – ezt a véleményt a környezetében is sokan osztották. Később megtanulta: az egyre nyomasztóbb érzést, hogy nem a saját testében él, lehetetlen kinőni.

„Ha reggel vagy fürdés után tükörbe nézek, visszanéz rám egy ember, aki parán úgy mozog, ahogy én, de minden porcikám tiltakozik, hogy márpedig az nem én vagyok. Elkezdem kielemezni a testemet, és ahogy fokozatosan haladok végig, egyre jobban elfog a sírás és szorongás” – taglalja Szofi, hogy mit élt át minden nap. Amikor pubertáskorában a kortársaihoz hasonlóan neki is elkezdett megváltozni az arca, egy ideig úgy gondolta, ugyanúgy éreznek, mint ő. Amikor rájött, hogy ez nem így van, mély depresszió és szorongás lett úrrá rajta. Pszichiáterhez ment, ahol „egyéb nemi diszfóriát” állapítottak meg nála, ami az abból fakadó negatív érzéseket jelöli, hogy valaki nem azonosul a születési nemével.

„Számomra a diszfória tehetetlenség: olyan testben vagyok, ami nem az enyém” – magyarázza. „Szeretnéd visszakapni a tested, miközben mindenki azt állítja, hogy ez vagy te, fogadd el magad! De legbelül tudod, hogy ez hazugság, nem így nézel ki.”

A nemi diszfória jól dokumentált, a nemzetközi diagnosztikai kézikönyvek által elismert állapot, a kiváltó oka a transzneműség – más tudományos magyarázata nincs. Enyhíthet rajta többek között a biztonságos, támogató környezet, a család és a barátok elfogadó viselkedése, a választott név használata, az öltözködés és a smink, és a nemi megerősítő kezelések, amiknek az első lépcsője a hormonkezelés: ez a másodlagos nemi jellegeket – izomzat, szőrzet, hangmagasság stb. – közelíti ahhoz a nemhez, amivel az illető azonosul.

A magyar törvények szerint Szofi gyakorlatilag nem létezik. 2020 óta tilos a nem- és névváltoztatás. A hormonok elérhetők, de az állam megnehezíti a beszerzésüket, és most már orvosokat is vegzál, akik transzneműeknek segítenének. Transzneműnek lenni 2025-ben Magyarországon a társadalmi hierarchia legalját jelenti: az identitásodat, az érzéseidet és a szükségleteidet mindenki – a szélsőjobboldaltól kezdve a baloldal egy részéig – vagy nem érti, vagy invalidálja.

Szofi a transzneműségtől ódzkodva kezdetben még femboyként identifikálta magát, ami mindössze „lányosan” öltözködő fiút jelent. A katolikus középiskolában, ahová járt, megkérdezte az osztályfőnökét, hogy ezt szabad-e, aki az iskola házirendjének átnézése után azt mondta, nincs semmi akadálya. Szofi másnap szoknyában ment iskolába.