310 ezres fizetésért keresnek gyerekfelügyelőt a Szőlő utcába

POLITIKA
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Nettó 310 ezer forintos fizetésért keresnek gyermekfelügyelőt a Szőlő utcai javítóintézetbe – jelenti az RTL Híradó. De nem csak ide várnak munkatársakat, az egész gyermekvédelmi rendszerben rengeteg a betöltetlen állás, a közszolgálati állásportálon is van vagy 200 aktuális hirdetés.

A riportban megszólal egy fiatal, aki nemrég jött ki egy gyermekotthonból, illetve egy gyermekotthon korábbi vezetője, aki tavaly mondott fel. Amiket elmondanak, azok alapján szinte bizarr mértékben kevés a dolgozó: valahol egy egész háztömbre, máshol „csak” két emeletnyi gyerekre vigyáz egyetlen munkatárs. De ha neki ki kell mennie átvenni egy szállítmányt, akkor az összes gyerek felügyelet nélkül marad. A fiatal nő arról beszél, hogy ők tulajdonképpen egymásra vigyáztak, a volt vezető pedig arról, hogy ő csak a védőangyalok munkájával tudja magyarázni, hogy nem történnek rendszeresen tragédiák.

A szakma nagyját tömörítő Gyermekjogi Civil Koalíció szerint a folyamatos botrányok és az ezekre adott rendészeti válasz is csökken a gyermekvédelemben dolgozók száma. Katonáné Pehr Erika szerint anyagi és erkölcsi megbecsüléssel kellene vonzóbbá tenni ezt a szakmát.