Az első tiszt tette fel a kérdést kollégájának, hogy miért állította le az üzemanyag-ellátást.
Június 4-én arra buzdították az olvasóikat, hogy küldjenek be lesifotókat miniszoknyás nőkről.
A beavatkozásért 30-60 ezer forintot kért.
A Miniszterelnökség által is támogatott rendezvényen fideszes és szélsőjobboldali előadók is lesznek a rasszista-antiszemita Vadhajtások arca mellett.
Egyelőre nem tudni, kik gyújtogattak. Korábban több hasonló provokáció valamilyen módon az oroszokhoz kötődött.
A megrendelő telephelyén még több hamis cuccot foglaltak le.
A nő azért rontott az általános iskolás lányra, mert úgy tudta róla, hogy bántja a gyerekét.
A lemondása előtti napon még kifizettek 336 ezret ruhákra, de nem abban a szettben jelentette be távozását.
A szervezők egyelőre nem közölték, mi lesz a nagyszínpadra tervezett programokkal.
Tankból pedig több mint 11 ezret veszítettek.
A Coca-Cola szóvivője egyelőre nem erősítette meg, hogy tényleg módosítják a receptjeiket.
A lépésre nincs magyarázat, de mindez akkor történt, mikor az Epstein-ügy kezd egyre kínosabbá válni Trump számára.
Lantos Csaba és Nagy Márton fizetését nem emelte Orbán, mindenki más bére 9,8 százalékkal nőtt.
Az Európai Bizottság 2000 milliárd eurós tervet rakott le az asztalra, de akár másfél évig is eltarthat majd a vitája.
A kormányinfón kiderült, hogy Gulyás szerint mi nem érdekli az embereket. Emellett a hőség hatása, az Epstein-botrány és a még nagyobb mester a 444 napindító hírlevelében.