Őrizetbe vették a Helsinkit és Tallinnt összekötő vezeték megrongálásával gyanúsított tengerészeket

külföld

Őrizetbe vették Finnországban egy tengerfenéki távközlési vezeték megrongálásával gyanúsított teherhajó legénységének két tagját, két másik ember ellen pedig kiutazási tilalmat rendeltek el.

A Saint Vincent és Grenadine-szigetek zászlaja alatt közlekedő, Fitburg nevű hajót szerdán foglalták le a finn hatóságok, mert gyanújuk szerint néhány órával korábban megrongálta a Balti-tengeren az Elisa finn távközlési cég egyik tenger alatti vezetékét, ami Helsinkit köti össze az észt fővárossal, Tallinn-nal. A hajó Szentpétervárról indult és az izraeli Haifába tartott a Marine Traffic tengerhajózási portál adatai szerint. A legénység tagjai orosz, grúz, kazah és azerbajdzsáni állampolgárok.

Fotó: HANDOUT/AFP

A finn rendőrség szerint az acéltermékeket szállító hajó a horgonyát maga után húzta a tengerfenéken haladás közben az incidens idején. A vezetéken keletkezett károk mértéke egyelőre még nem ismert, de a kábel egyelőre nem üzemel.

A finn rendőrség közös nemzetközi nyomozócsoportot hozott létre Észtországgal. A rongálás helyszíne Észtország kizárólagos gazdasági övezetében található, ezért a közös csoport elősegíti a nyomozást.

Az elmúlt években több energetikai és távközlési infrastruktúrát rongáltak meg a tenger alatt. Oroszország helsinki nagykövetsége közölte, hogy kapcsolatban állnak a finn hatóságokkal. „Reméljük, hogy a helyzetet sikerül megoldani az együttműködés szellemében és összhangban a vonatkozó jogi normákkal” - közölte a diplomáciai képviselet. (YLE/MTI)