Tudósításunkat lezárjuk,
a sajtótájékoztató ezzel véget is ért.
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
2021 óta mindig december 21-én tartotta nemzetközi sajtótájékoztatóját Orbán Viktor. Ezt a hagyományt 2025-ben megszakította, nem a múlt évet zárta sajtótájékoztatóval, hanem ezt az évet kezdi. Három év után ismét kérdezhettük mi is.
a sajtótájékoztató ezzel véget is ért.
Elismeri-e Jeruzsálemet Izrael fővárosaként, és átteszi-e oda a nagykövetséget? Ezt kérdezi, csak hosszabban.
Orbán azt mondja, Magyarországnak sajátos történelmi kapcsolata van Izraellel, és közel vagyunk ahhoz is, hogy Magyarországon éljen a legnagyobb zsidó közösség.
Igyekszenek megfelelni az ebből fakadó politikai, morális, kulturális kötelezettségeknek. Zéró tolerancia van az antiszemitizmussal, az izraeli vezetéssel javítják a kapcsolatokat, folyamatosan egyeztetnek is. Van kirendeltség Jeruzsálemben. Azt a vitát nem nyitná meg, hogy Jeruzsálem a világ fővárosa-e, mint ahogy erre Breuer többször is hivatkozott.
A Közel-Kelet politikát illetően az első szakaszon túl vannak, a béketerv második szakaszához érkeztek, amiről tudták, hogy nem lesz könnyű végrehajtani. A második szakaszban is vállal szerepet, még nem tudni, mi lesz ez, ő egyelőre nem szaladna el a békefenntartásig.