2025 nagy műfaja volt az újságcikknek kinéző szövegeket AI-grafikákkal illusztráló, facebookos hirdetésekben terjesztett reklám. Ki ne emlékezne például a Cápák között című tévéműsorban szereplő Moldován Andrásról szóló szenzációs kamuhírekre, amik mind egy, az Indexre egészen hasonító kamuoldalra vezettek. Ezeken a becsapós reklámokon kiválóan le lehet mérni, hogy hol tartanak épp a kép- és szöveggeneráló AI-szoftverek. A legfrissebb eresztés alapján megint volt egy jól érezhető minőségi ugrás, bár az AI azért még nem tudott bújni a bőréből.

Friss kedvencem az alanti, Tarr Béla halálhírét meglovagoló próbálkozás. Maga a hirdetésként futtatott ajánló a maga módján szinte hibátlan a végrendeletét éppen aláíró ál-Tarral és a „végrendelet” egy részletével. A szenzációhajhász szövegek is patentok, úgyis mint: „Az ügyvédek megdöbbentek: Béla Tarr végrendelete felborítja a megszokott normákat!” és „Az örökösök erre nem voltak felkészülve: Béla Tarr titkos akarata.” Kivéve persze azt a amatőr bakit, hogy mindegyikben Béla Tarr formában szerepel a rendező neve.

A minimálisan figyelmes júzernek ezen felül persze az is szemet szúrhat, hogy a link a hirdetés szerint nem az index.hu-ra, hanem az index1.hu-ra mutat.

Mivel ez a munkám, a következményeket előre vállalva belekattintottam. Úgy tűnik, ez nem adathalászat, hanem kriptós lehúzási kísérlet. De ennél érdekesebb, hogy az AI már egészen pöpec cikket tudott írni/fordítani hozzá.

Az eleje sokkal kevésbé idegenszerű, mint a korábbi hasonló próbálkozások szövege. Igazából tényleg megjelenhetett volna az ismert propagandatermékben is:

„Béla Tarr január 6-án halt meg, 70 éves korában. Az olyan kultikus filmek alkotója, mint a Sátántangó, A londoni férfi, és Magyarország egyik leghíresebb embere 660 millió forintos vagyont hagyott maga után. De amikor néhány nap múlva kihirdették a végrendeletet, valami furcsa dolog derült ki: a pénz nagy része eltűnt. A várt százmilliók helyett az örökösök autógyűjteményt, régi órákat és hozzáférést kaptak valamilyen érthetetlen befektetési fiókhoz. Beszélgettünk emberekkel, akik ismerték Tarrt, hogy megértsük, mi történt a tőkéjével, és miért okozott ekkora botrányt a végrendelet.”

Nem hibátlan, mint látható, de határozottan emberszerűbb, a fideszes szintet például már eléri. Tamás Nagy 55 éves közjegyző is nyilatkozhatna ilyesmit a kormánysajtóban, ha létezne:

„28 éve dolgozom végrendeletekkel. Láttam eseteket, amikor emberek macskákra hagyták a vagyonukat, vagy mindent UFO-kutatásra adományoztak. De Tarr végrendelete – ez valami más. Amikor először elolvastam a dokumentumot, azt hittem, valaki kijátszott engem. Képzelje el: egy ember országszerte ismert, a családjának pedig valami régi holmik maradnak a drága lakások és szerzői jogok helyett. Ez abszurdnak tűnt.”

A „cikk” igazából ott bukik meg a Béla Tarr-ozás mellett, hogy végig arról van szó benne, hogy Tarr magyar filmrendezőként „tipikus gazdag ember”, meg hogy „a magyar sajtó találgatásokat gyártott arról, hogyan osztják fel a rendező örökségét”. Meg kell ugyanakkor adni, hogy az AI-humor határozottan fejlődik, ezt a részt például nagyon szerettem:

„A pécsi luxuslakások János Kovácsé lettek – Tarr személyi asszisztensé, aki 10 évig dolgozott vele. A kollégák szerint ő volt az egyetlen, aki megértette a rendezőt.”

Az ez után következő rész arra utal, mintha ez eredetileg valami dubaji csalás lenne, ahol egy Rolex vagy egy jó állapotú veterán autó már annyit ér, mint valami eldobható öngyújtó. Figyeljük meg az AI delíriumának eredményét: Tarr a fikció szerint egy Matolcsy Ádámhoz illő autógyűjteményt hagyott más magyar filmrendezőkre. Ember ilyet nem tudna kitalálni!

„Amit az örökösök hivatalosan kaptak, inkább hasonlít egy padlás tartalmára, mint egy neves rendező vagyonára:

– A rendező barátainak – 120 ritka karóra, köztük limitált szériás Rolexek és az 1970-es évek Seiko prototípusai

– A rendező kollégáinak – egy kisebb veterán autógyűjtemény. Több különböző márkájú modell, minden autó kitűnő állapotban van és jár.

– A rendező családjának – szerény ingatlan a Szentendrei-szigeten, egy kis, de festői birtok, amely az elszigeteltséget és a Duna közelségét ötvözte.”

Ez a személyes rész se kutya: „Családi források szerint az első reakció döbbenet volt. Aztán – harag. A gyerekek ezt nyilvános megalázásként fogták fel.”

De a legjobbak talán a Tarr és Rudolf Péter színész-rendező szájába adott olyan mondatok, mint, az, hogy:

„(Tarr) Egyszer csak annyit mondott: »Találtam egy módot, hogy hatékonyabban fektessek be, mint a bankárokon keresztül. A gépek jobban dolgoznak, mint az emberek«.”

Vagy az, hogy „Béla mindig egy lépéssel előrébb járt. Míg mások a tömegfilmekre és kereskedelmi formátumokra koncentráltak, ő a helyi történetekre tette fel a voksát. Amikor a bankok hagyományos befektetési termékeket kínáltak, ő megtalálta az XY-t. Talán egyszerűen előbb értette meg másoknál, hogy a jövő az automatizált rendszereké."

Aggódni csak egy miatt aggódom. Rudolf Péter nagyon szarul néz ki a cikkben közölt fotóján:

Mutatom közelebbről is, hogy mennyire: