A január első felében készített Medián-felmérés szerint enyhén nőtt a Tisza támogatottsága, stagnált a Fideszé az előző kutatáshoz képest, vagyis ismét nyílik az olló a két párt között, írja a HVG. A teljes népességben 40 százalékos Tisza-támogatottságot mértek, ez történelmi csúcs, míg a Fidesz maradt a novemberi 33 százalékon. (A grafikonunk sárga, cím alatti menüsorában kattintgatva lehet váltogatni a teljes népesség, a pártot választók és a biztos szavazó pártválasztók adatai között, visszamenőlegesen 2024 nyaráig.)
Mint az ábránkon is látható, a biztos szavazó pártválasztók között még csökkent is a Fidesz támogatottsága, igaz, a változás hibahatáron belüli. A Tiszáé itt újra 51 százalékos, megegyezik az őszi csúccsal.
A Medián január első felében készített felmérése szerint csak a két nagy párt biztos bejutó. A mostani adatok szerint még a Mi Hazánk is a bejutás határán billeg, írja a HVG. Ha a historikus adatokat nézzük, ebben azonban nincs újdonság: tavaly tavasszal voltak utoljára 6 százalékon a biztos szavazók között, azóta 4-5 százalék között változik a támogatottságuk. A DK támogatottsága viszont most már csak 1 százalékos, ami mélypontot jelent.
Arra is rákérdeztek, hogy a válaszadó mire számít, ki nyeri a választást. Az emberek 39 százaléka számít a Tisza, 44 százalék a Fidesz győzelmére. Ez nagyjából megegyezik a legutóbbi, novemberi adattal (38:45), míg szeptemberben még a kormányváltásra számítók voltak többségben (43:40).
A Medián a 2022-es választás előtt éppen januárban nem csinált felmérést, ha jól kerestünk az archív adatok között, 2021 decemberében és 2022 februárjában viszont igen. Decemberben hibahatáron belül, egyetlen százalékponttal még az ellenzéki összefogás vezetett náluk a kormánypárti páros előtt (45:44), a február végi, már a háború kirobbanása utáni mérésben viszont már a Fidesz-KDNP vezetett (49:43 a biztos szavazók között).