Fontos gyerekkori emlékem a kilencvenes évek közepéről: két testvéremmel a monogramjaink szerint osztjuk szét a pártjelvényeket, amiket a nagyapám ruhásszekrényében találtunk. Sz betűsként nekem jutott a madaras SZDSZ, a húgaimé a keresztnevük kezdőbetűje alapján a narancsos Fidesz és az aranykalászos Kereszténydemokrata Néppárt. Néha a játék kedvéért azt is kipróbáltuk, milyen lenne piros szegfűt tűzni a pólónkra.

Akkor még nem tudtuk, hogy ezek a hétköznapi dolgok (gyümölcs, virág, madár) és színek (piros, narancssárga, kék) túlmutatnak magukon: olyan elvont fogalmakat sűrítenek magukba, mint a szabadság, a forradalom vagy a rendszerkritika.

Túlzás nélkül állítható: ezek a jelképek generációk emlékezetébe égtek be, és az áthallások akkor is működnek, ha egy narancslevet mind kevesebb százalékban tartalmazó üdítővel vagy a madarak öngyilkos akcióit megelőzni hivatott matricával találkozunk.

De mi a helyzet az egyre szaporodó politikusi logókkal? Ezek is kiállják az idő próbáját?

A Fidesz 2003-ban nyúlt hozzá utoljára a jelvényéhez, a párt újraszervezésével és névváltásával összhangban. A közelmúltban azonban a közös arculat ráncfelvarrása mellett politikusainak egyéni megjelenése is nagyobb hangsúlyt kap.