Salva Kiir dél-szudáni elnök véletlenül egy halott politikust is kinevezett a választási bizottságba, aminek elő kell készítenie a 2011 óta független ország első választását.
Az elnöki szóvivő úgy fogalmazott: a kormányzat „sajnálatos mulasztást” követett el azzal, hogy Steward Sorobia Budia néhai ellenzéki politikus is szerepelt azon személyek listáján, akiket Kiir kinevezett a testületbe egy rendeletében.
Budia öt éve halt meg, a családja pedig kártérítést követel a téves kinevezés miatt. „Kultúránkban elfogadhatatlan emlegetni, vagy »felébreszteni« egy halott személy lelkét, vagy szellemét a család tudomása, hozzájárulása, vagy részvétele nélkül” – áll a hozzátartozók közleményében.
A 2011 óta független Dél-Szudánban még nem tartottak választásokat, de már több polgárháborút is elszenvedett az ország. Az eredetileg 2025 decemberére kiírt elnök- és parlamenti választásokat röviddel a megtartásuk előtt elhalasztották. Az újabb elképzelések szerint a voksolást idén decemberben tartanák meg.
Salva Kiir elnök néhány évvel ezelőtt egy útavatón a himnusz alatt összehugyozta magát, majd az élőben leadott jelenet készítőit őrizetbe vették. (via MTI)
A 71 éves Salva Kiir Mayardit húgyhólyagja egy autópálya-átadáson adta meg magát.
Egy sajtószabadságért küzdő szervezet szerint a kormány ezzel bünteti a kedvezőtlen tudósításokat.