Nem akármilyen bűncselekményt lepleztek le az Egyesült Államokban: az észak-kaliforniai Kinston városkában egy 41 éves férfi, bizonyos Jonathan Hackett kétszer is betört egy pizzériába, és ott megpróbált illegálisan pizzát sütni és eladni. Az első akciója idején zárva volt a hely, így akkor több pizzát is elkészített és értékesített, az árukat megtartotta, írja az Independent.
Lehet, hogy ezt még meg is úszta volna, de másodszor is megpróbálkozott a pizzabűnnel. Csakhogy akkor még voltak alkalmazottak az egyébként már bezárt étteremben, akik riasztották a rendőröket. „A helyszínre érkezve a rendőröket arról tájékoztatták, hogy a 41 éves Jonathon Hackett, egy korábbi alkalmazott, két egymást követő alkalommal is illegálisan hatolt be a helyiségbe” – közölte a Kinstoni Rendőrkapitányság.
A jelentés azt is megjegyezte, hogy Hackett a második alkalommal állítólag összeverekedett a többi alkalmazottal, amikor azok megpróbálták megakadályozni a tevékenységében. Az előállításakor készült rendőrségi fotó alapján elég valószínű, hogy ez tényleg így történt. Az ellene felhozott vádak között lopás, betöréses lopás, hamis indokkal történő vagyonszerzés (vagyis lopás) és a városi kijárási tilalom megsértése is szerepel.