betörés

Vádat emeltek a betörők ellen, akik autóval tolattak bele az Andrássy úti Louis Vuitton-bolt kirakatába

A 80 ellopott táskából 76-ot megtaláltak, de így is 10 milliós a kár.

Urfi Péter
bűnügy

Még az alkoholmentes sört is meglovasította Csernelyen a sorozatbetörő tolvajpáros

Az iskolából a tűzifát vitték el.

Diószegi-Horváth Nóra
bűnügy

Kiraboltak egy aranyfinomítót Franciaországban, de a rendőrök utolérték a tetteseket

A rablásról a szomszédok videót is készítettek.

Fődi Kitti
külföld

Napóleon és a császárné szinte felbecsülhetetlen értékű ékszereit rabolhatták el a Louvre-ból a villámgyors tolvajok

A három vagy négy elkövető két vitrint tört fel a mindössze hétperces akcióban. Az egyik zsákmányolt ékszert menekülés közben elhagyták.

Haász János
külföld

Vádat emeltek a férfival szemben, aki részegen próbált meg betörni a szegedi Csillagbörtönbe

30 napnyi elzárást kaphat.

Fődi Kitti
bűnügy

Kőműveskanállal törtek be egy dohányboltba

A lopott cigikért cserébe drogot vettek.

Mészáros Juli
bűnügy

Egy osztrák nyugdíjas lelőtt egy magyar férfit, aki a társával betört hozzá

A 29 éves magyar férfi a kórházban belehalt a sérüléseibe.

Jelinek Anna
bűnügy

Robbantásos betöréssel értékes dák műkincseket loptak el a hollandiai Drents Múzeumból

Az ellopott műtárgyak között van a cotofenesti aranysisak is, a Romániában talált egyik legértékesebb, dák kori lelet.

Herczeg Márk
bűnügy

Sorozatban fosztják ki Amerika sztársportolóit

Már az FBI figyelmét is felkeltette, hogy szeptember óta profi módszerekkel sorozatban törnek be ismert kosarasokhoz, hokisokhoz, amerikai focistákhoz ismeretlenek. Közben az óceán másik oldalán Londont is egy betörés rázta meg: 10 millió fontnyi, 5 milliárd forintnyi luxustárgyat, ékszert, táskákat vitt el valaki egy műgyűjtő-influenszertől.

Rovó Attila
bűnügy

Azt hitte, nyitva van, mondta a részeg lengyel, aki betört egy kecskeméti benzinkútra

Tetten érték.

Herczeg Márk
bűnügy

Még a visszaváltható műanyagpalackokat is elvitte a betörő

A nő Kecskeméten, Budapesten és Szolnokon járt lopni, többször még az üzletben, a sorok között bóklászva elfogyasztott több csokit, péksüteményt és üdítőt.

Herczeg Márk
bűnügy

Betört egy lakásba, cserébe kiteregetett és főzött

Átrendezte a hűtőt és feltöltött a madáretetőket is. 22 hónapra ítélték.

Mészáros Juli
bűnügy

Pár nap alatt két polgármesteri hivatalba is betörtek Simon Miklós fideszes képviselő körzetében

Előbb Nyírbogáton, majd Geszteréden.

Herczeg Márk
bűnügy

Mit művel az ukrán hadsereg Oroszországban?

A 2,5 éve szívósan védekező ukrán hadsereg valami váratlant lépett, aminek még nem világos a katonai célja, mégis volt már látható eredménye.

Herczeg Márk
háború

Egy kasszafúró 46 millió forintnyi eurót zsákmányolt, és némi dollárt elégetett munka közben Újbudán

A grúz mackóst már tavaly nyáron elkapták, a társait azóta is keresik.

Haász János
belföld