Orbán Szentendrén: A túl biztos választás
A szentendrei csak a negyedik állomása volt Orbán Viktor hirtelen bejelentett országjárásának, pedig érzésre lehetett volna a huszadik is. Gigantikus Fidesz-molinó, piros-fehér-zöld színpadfény, fáklyaosztás, DPK-sátor és Viktor-mörcs – olyan bejáratott hatást keltett a díszlet, mintha hónapok óta úton lenne az Orbán-bazár. Ránézésre minden helyén volt, csak az igazi lelkesedés hiányzott. Megtelt ugyan a szentendrei Fő tér, de ez csúcsidőben sem jelentett többet szűk háromezer embernél. Nagyobb erőfeszítés nélkül be lehetett jutni az első sorokig.
A létszámmal nem volt baj, de az izgalom hiányzott. Mégis csak három héttel járunk a választás előtt és ez a Fidesz nagy felrázó turnéja a kampányfinisben. Ehhez képest a melegítésnek szánt Nélküledet alig néhány borízű hang kísérte a nézőtérről. A Szörényi-féle „Szállj fel, szabad madár” kis túlzással csak a hátsó sorban tomboló Tóth Gabit hozta lázba. Szórványos viktorozást lehetett ugyan hallani, de azt is inkább csak a szerény létszámú kemény magtól.
Aztán érkezett Vitályos Eszter kormányszóvivő, aki helyi jelöltként konferálta fel az eseményt. És bár elvileg az ő győzeleméért gyűlt össze a tömeg, sok mindenről beszélt, de a térségről alig – még az sem derült ki igazán, mennyiben kötődik a Dunakanyarhoz. Annyit tudtunk meg Vitályostól, hogy az elmúlt néhány (ki tudja hány) évben érkezett ide 70 milliárd forint, amit közintézményekre költöttek. (És hogy legalább 100 milliárdba kerülne viszont a Dunakanyarnak a Tisza, vagyis a háború áradása.) Megtudtuk továbbá, hogy itt van köztünk Tóth Gabi mellett Schobert Norbert is, akiket majdnem úgy üdvözölt, akár a díszpolgárokat.
Vitályos papírból olvasott fel, igazán meg sem próbált érzelmet vinni a beszédbe, vagy valamiképpen kapcsolódni a közönséghez – úgy állt a színpadon a beszéd végén, hátrakulcsolt kézzel, mint akit kihívtak felelni Fideszből. Egyetlen gesztusa nem utalt arra, hogy minden áron hozni akarná ezt a körzetet.
Kocsis Máté nála is kevésbé tudta felrázni a közönséget, pedig szokás szerint legjobb vicceivel készült: kéjes örömmel mondta fel az elmúlt hetek tiszás bakijait, de nem sikerült kicsikarnia jelentősebb kacajokat a közönségből. Nehéz megfejteni, miért vele próbáltak hangulatot csinálni a rendezők Szentendrén, de valószínűleg tényleg nagy káderhiány. Kocsis a rábízott idő hátralévő részét, jobb ötlet híján, ukránozással töltötte ki. Orbán fő erényeként azt emelte ki, hogy tud nemet mondani. A beszédének csúcsa így is egyértelműen az volt, amikor megpróbálta megszólítani a fiatalokat. Végső érve úgy szólt, hogy az se baj, ha szidják, ócsárolják őket, vagyis ha okádnak tőlük, csak lehetőleg szavazzanak rájuk.
Persze minden mindegy lett volna, hiszen az este úgyis Orbánról szólt. A miniszterelnök egyenesen az uniós csúcsról érkezett Szentendrére, és hallgatva őt többször volt az az ember érzése, mintha fejben kicsit Brüsszelben maradt volna. Orbán persze hozta a kötelezőt, karizmáját reflexből tudja villogtatni, az ő intonálása, lendülete sosem esik egy szint alá, de most neki sem volt igazi húzása. Lejátszotta a slágereket persze, feltette az „esélyesek vagyunk” lemezt: mindenhol rengetegen vagyunk, többen vagyunk, muszklisabbak vagyunk, helyén van a pacek, nyugi, és persze a tiszások majd elmondják, hogy senki nem volt rá kiváncsi Szentendrén. De nagyon hiányzott belőle a meggyőző erő.
Nem az volt meglepő, hogy kottára felmondta a március 15-i beszédét – az önismétlés egy kampányban kifejezetten elvárt dolog egy vezető politikustól. Hanem mikor egy este alatt negyedszer hangzik el a 14. havi nyugdíj, a lakáshitel és a kétgyermekes anyák adókedvezménye, akkor egyszeri békemenetelőben is megjelenik a kérdőjel, hogy olyan nagyon sok mégsem került az asztalra az elmúlt négy évben.
Ilyen sűrűségben szembetűnő volt, hogy a Fidesz voltaképp azzal kampányol, mennyire sok pénzt nem vitt el innen Ukrajna. Vagyis hogy lehetett volna ez a ciklus ennél még sokkalta szörnyűségesebb is.
Hasonló logikát követ az az orbáni érv is, hogy rengeteg pénzt beszedtek a multiktól és bankoktól, amit aztán odaadtak az arra rászolgáló egyszerű magyar embereknek. Vagyis nyugodtan lehet rettegni attól, hogy a Tisza Brüsszellel és a Shellel, meg ki tudja milyen nagyvállalatokkal szövetkezve ezt a pénzt azonnal vissza fogja adóztatni saját magának. Vigyázz magyar, lehet hogy most rossz, de mindig lehet rosszabb!
Lehet persze onnan is nézni ezt a meccset, hogy a Fidesz ezt focit tudja játszani, újítani pedig késő már három héttel a vége előtt Az is igaz, hogy ez a kampány nem a nagy ígéretekről, hanem a kiszámíthatóságról akar szólni. Nem is a váratlan dolgok hiánya szembeötlő. Inkább az, hogy miközben állítólag nemzethalál, háború és a teljes pusztulat fenyeget – ez a kampány meg éppen csak elketyeg.
