Los Angelesben 15 év börtönre ítélték azt a 42 éves Jasveen Sanghát, aki eladta Matthew Perrynek a színész halálát okozó adag ketamint - írja a BBC. Az amerikai-brit kettős állampolgárságú nőt a sajtó csak Ketaminkirálynő néven emlegette. A hosszú évek óta függőségekkel küzdő Perryt, a Jóbarátok sztárját 2023 októberében találták holtan a kádjában. A vérében ketamin nyomaival.
A rekreációs drogként is használt orvosi altatószer Amerikában legális ugyan, de csak orvos adhatja be. A házkuatás során Sangha lakjásában több tucat üres ketaminos ampullát és több ezer tablettát találtak köztük MDMA-t, kokaint és Xanaxot.
A dealer sokáig mindent tagadott, majd tavaly augusztusban a per indulása előtt közvetlenül hajlandó volt vádalkut kötni. Ennek részeként elismerte azt is, hogy 2019 augusztusában ő adott el ketamint egy Cody McLaury nevű férfinak, aki órákkal később túladagolásban halt meg. Sanghát akár 65 éves börtönbüntetés fenyegette, a vádalku révén érte el, hogy most ehhez képest csak 15-öt kapott.
Az ügyben rajta kívül 4 további embert vádoltak meg azzal, hogy segítettek Perrynek a drogbeszerzésben, bár jól tudták, hogy függőként veszélyben van..Ők is vádalkut kötöttek.