A Sátán prófétájának végnapjai címmel írt eszkatologikus próféciát a Békemenet főszervezője

költészet

A Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett publicista, Békemenet-főszervező, eszkatologikus költeménnyel jelentkezett az oldalán a választások alkalmából A Sátán prófétájának végnapjai címmel. Ebben Bencsik András a Tisza Párt felfutását úgy foglalta össze, hogy Magyar Péter „nem pártot szervezett, de még csak nem is mozgalmat, hanem egy destruktív, sátánista, a hazugságra és a gyűlöletre hangolt szektát, mert pontosan ez felelt meg a személyiségének”.

Szerinte erre a „szektára” az a jellemző, hogy „az első pillanattól fogva az árulásra, a hazugságra és a pornográfiára épült”. Magyar Pétert prófétának nevezi, „félelmetes elszántsággal szolgálják a gyűlölet, a gúny, a megalázás, a bosszú ügyét a próféta által megigért győzelem reményében”.

Bencsik András Kötcsén
Fotó: Németh Dániel/444

És mivel Bencsik meglátása szerint „a sátánista kultusz kötőszövete a gyűlölet, a rágalom és a megvetés. A próféta ezért azt mond, amit akar, akár korábbi szavai ellenkezőjét is, a fanatikus követők minden elhisznek neki, mert nem értelmi, hanem érzelmi alapon követik messiásukat. Maguk is sérültek mind, és az ő lelki deformációjuk valószínűleg a kommunizmus évtizedeiben elszenvedett árulások akár több generáción átívelő öröksége, amire a nehezen megszülető polgári demokrácia még nem talált orvosságot”.

A közelgő választásokra utalva azt írta, hogy „már csak napok választanak el a legnehezebb próbatételtől, ahol Isten nevében kell helytállnunk”. Majd erre biztatja az olvasóit: „Arra készülj, hogy vasárnap ott kell lenned, mert a hazádnak szüksége van rád, és ha ott leszel és ott lesznek mindazok, akiket szeretsz és akikben bízol, akkor a poklok kapui ezúttal sem vesznek erőt rajtunk.

A sátánista szekta pedig a választások után mint egy bűzlő felhő, eloszlik a napsütésben.