„Kívánom Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy a parlamenti választáson minden politikai célja megvalósuljon” – kívánt posztjában Robert Fico szlovák miniszterelnök. A szlovákiai magyarok jogait sértő törvénymódosítást támogató Robert Fico azt írta, „hosszú politikai pályafutásom alatt soha nem találkoztam a szuverenitás és saját országa érdekeinek olyan határozott szószólójával, mint amilyen Orbán Viktor magyar miniszterelnök”. Azt ígérte, vietnámi hivatalos látogatása alatt is figyelemmel kíséri a választást.
Fico március végén arról is beszélt, hogy ha Magyarországon kormányváltás jönne, akkor a szlovák-magyar kapcsolatok megromlanának. Azt mondta, a szlovák kormány nem avatkozik be a kampányba, az ő dolga csak annyi, hogy biztosítsa a nyugalmat és a jó együttélést a magyarok és a szlovákok között.
De azt is mondta, hogy „ha Orbán Viktor megnyeri a választást, úgy gondolom, hogy nemzetközi szinten megpróbálják megkérdőjelezni ezt az eredményt.” Ha ilyen történne, azt ígérte, nagyon keményen kiáll majd Orbán mellett. Fico szerint megismétlődhet az, ami Grúziában történt, ahol szerinte a „nem megfelelő jelölt” győzelme miatt megkérdőjelezték a választás demokratikus voltát.
„Ezt a választást elcsalták” – mondta Szalome Zurabisvili.
„Megkérdőjelezem a Beneš-dekrétumokat!” – ezért a feliratért vitték el a rendőrök Pozsonyban Orosz Örs felvidéki politikust. Helyszíni riport a tüntetésről.
A szlovák kormányfő azt mondta, akkor nagyon keményen ki fog állni a Fidesz mellett.