Molnár Áron azt állítja, Hankó Balázs egyedül döntött kulturális támogatásokról, a miniszter szerint minden a szabályok szerint történt

POLITIKA

Molnár Áron színész-aktivista a múlt héten a Magyarország Kedvenc Reggeli Műsorában beszélt először arról, hogy a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alá tartozó Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő (NKTK) 17 milliárd forintnyi „kulturális támogatást” osztott ki a kampányidőszakban, többségben Fidesz-közeli celebeknek.

A Molnár által „állami kifizetőhelynek” nevezett támogatásból kapott Tóth Gabi, Dopeman és Pataky Attila is. A pénzek kiosztásához Hankó Balázs, a távozó kormány kultúráért és innovációért felelős miniszterének hozzájárulása kellett. A jogszabályok szerint a megítélt támogatásokat és a döntéshozó kuratórium összetételét az NKA honlapján közzé kellett volna tenni, ez azonban Molnár állítása szerint csak az ügy nyilvánosságra kerülése után történt meg.

Fotó: Hegedüs Róbert/MTI/MTVA

A színész-aktivista a műsor keddi adásában azt mondta, három ember döntött a támogatások elosztásáról, ez volt a 790-es lista. „Csakhogy az a helyzet, hogy Hankónak az NKA-n belül van egy saját miniszteri kerete is, ez a 447-es pályázati kód alatt fut” – mondta, hozzátéve:

„A 447-es keret sorsáról egyedül, egy személyben Hankó Balázs dönt. A miniszter ebből a pénzből a törvény szerint kiírhat nyilvános felhívásokat is, de ő szinte kivétel nélkül csak egyedi kérelmeket támogat ebből az összegből.”

Pontos keretösszeget nem említett, de néhány kedvezményezettet igen: Fásy Ádám lánya, Fásy Zsüliett cége, ami 101 millió forintot kapott, illetve Fásy Ádám saját cége, aminek 82 millió forintot ítélt meg a miniszter. „Ebből a két keretből kristálytisztán látszik, hogy egyébként ez nem tiltott kampányfinanszírozás? Nem a kultúrára szánt pénzt költötték el ezekre a történetekre? Itt nem lehet, hogy Hankó kihúzza magát a felelősség alól, hiszen ez a saját miniszteri kerete” – fogalmazott.

„Ezek ellopott adófizetői forintok!”

– mondta, ahogy azt is, hogy számon kell kérni ezeket a pénzeket, amiket kampánycélokra fordítottak.

Hankó a Magyar Nemzetben reagált a vádakra, miszerint ezen keresztül fizették a választási kampányban részt vevő influenszereket.

„Tudatos ferdítés kampányfinanszírozásként feltüntetni olyan támogatásokat, amelyek a magyar kultúra egészét szolgálják”

– mondta, hozzátéve, hogy a támogatások odaítélése minden esetben szabályozott pályázati eljárás keretében történt, meghatározott szakmai szempontok alapján, azokból nem csorgattak vissza semmit a választókerületi kampányába. A miniszter tagadta, hogy a kampányban részt vevő celebek kaptak volna forrásokat, szerinte az érintett pályázatok nyilvánosan, tavaly augusztusban és decemberben jelentek meg, és bárki pályázhatott rájuk. A 17 milliárd forintos támogatási keretről azt állította, 78 alkotó részesült átlagosan 3,1 millió forintban, ami összesen 244 millió forintot jelent. Hozzátette: több mint 900 közösségépítő program valósult meg közel tízmilliárd forint értékben, és számos más kiemelt kulturális projekt támogatást kapott.

Az ügyben a Független Előadó-művészeti Szövetség hétfőn ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségnél különösen jelenős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, valamint hivatali visszaélés gyanúja miatt. Facebookon azt írták, hogy a jelenlegi információk alapján több probléma is felmerül: nem írtak ki nyilvános vagy meghívásos pályázatokat, egyes szereplők előre, közvetlenül értesülhettek a lehetőségekről, a döntések és a döntéshozók nem voltak időben nyilvánosak, és az egész folyamat nem volt átlátható. Emellett néhány támogatott politikai kommunikációban is feltűnt, ezért indokolt lehet a támogatások felhasználásának kivizsgálása.