Nagyon ritkán lehet olyat látni, mint ami a szerdai jászberényi képviselő-testületben történt. Az egyik fideszes képviselő ugyanis annyira kiakadt párttársa, Pócs János parlamentbe jutásán, hogy a kamerák előtt majdnem elsírta magát. Az illető Hajnal-Nagy Gábor, a Fidesz önkormányzati képviselője, 2024-es bukott polgármesterjelöltje volt.
Hajnal-Nagy azzal kezdte a felszólalását, hogy Jászberényben 2019 óta abban a helyzetben van a Fidesz, mint most országosan. A párt ugyanis azóta kétharmados vereségeket szenved el helyben. Majd azzal folytatta, hogy rajta kívül többen is mondták Pócs Jánosnak, hogy ne harcoljon Budai Lóránt független jászberényi polgármester ellen, mert mártírt csinál belőle.
Szerinte Budai Lóránt és a helyi Fidesz is Pócsnak köszönheti, ahol van. Azért, mert Pócs a 2019-es, 14 szavazattal elveszített polgármester-választás után a helyi Fidesz megkérdezése nélkül döntötte el, hogy a párt „mondvacsinált okokkal” megtámadja az eredményt. Hajnal-Nagy másnap bement Pócs irodájába, de a képviselő nem volt bent, „azt hiszem, az ő szerencséjére és az enyémre is”.
Hajnal-Nagy viszont megmondta Pócs bent lévő emberének, hogy „most csináltak Ózdot Jászberényből”. Ezzel a 2014-es ózdi választásra utalt, ahol szintén megtámadta a Fidesz a szoros eredményt, hogy másodszor simán kikapjon a jobbikos jelölttől. Hajnal-Nagy szerint ez a forgatókönyv be is következett, lehajtott fejjel kellett végigcsinálniuk a 30 napos kampányt.
„Egyszerűen hihetetlen, ami történt. Azt gondolom, hogy megalázó, ami most zajlik. Az, hogy ez az ember, aki ezt elkövette a saját közösségével, az most megint ott ülhet a parlamentben” - mondta Hajnal-Nagy, majd miután majdnem elsírta magát, elnézést kért, és távozott a teremből.
Nem sokkal később azonban egy bekeretezett plakáttal tért vissza. A Budai Lórántot ábrázoló, választási csalásról szóló plakátot át is nyújtotta a polgármesternek. Hajnal-Nagy Pócsra utalva azt mondta, hogy a plakát „ennek a géniusznak a terméke”, ami ellen szót kellett emelni, mert nem kerülhetett ki az utcákra. „Túl azon, hogy hazugság az egész, azt gondolom, hogy mindenkihez méltatlan. Azt hiszem, nem szorul magyarázatra.”
Pócs János az április 12-ei választáson simán elvesztette a jászberényi körzetét a tiszás Halmai Ferenc ellen. Bár eredetileg nem volt bejutó helyen, végül helyet kapott a Fidesz frakciójában.