Hann Endre szerint Orbánék támogatottságának csökkenésében messze a korrupció játszotta a legnagyobb szerepet

belföld

Nagy elvárásokat támasztanak az új kormánnyal szemben a választók, ami abból is kivehető, hogy mit tartanak nagy problémának jelenleg az országban. A rangsorolt problémák közül az elszámoltatás és a korrupció a harmadik helyre került, aminek láthatóan nagy szerepe volt a választásban – erről Hann Endre a Medián vezetője beszélt a Klubrádiónak.

Az Orbán-kormány támogatáscsökkenésének vizsgálatakor toronymagasan a korrupció került az első helyre, a második helyre a gazdasági helyzet romlása és megélhetési problémák kerültek. Harmadikként a hazugságokat említették a választók. Hann szerint bár mind fontos, nagyon kifejező, hogy a korrupció került ennek a listának az elejére, és ez ilyen erősen meghatározta a hangulatot.

Fotó: Kiss Bence/444

Hann szerint eddig nem érdekelte ennyire a korrupció az embereket, mint amennyire a mostani mérés mutatja, ehhez pedig a mostani választás előtti leleplezések is hozzájárultak.

A Tisza Párttól viszonylag sokan várják azt, hogy az oktatás és az egészségügy rendbetételében rövid- vagy középtávon előrelépés történjen, mondta Hann, hozzátéve, hogy az uniós pénzek hazahozatalát is megvalósíthatónak tartják az emberek.

Bár a korrupció ügye meghatározó volt a választási döntésben is, Hann szerint kicsit más a helyzet az erre vonatkozó megoldási javaslatokkal, ugyanis az elszámoltatás, a bűnösök megbüntetésének sikerével kicsit szkeptikusabbak az emberek.

A Medián friss kutatása szerint egyébként már a Fideszre szavazók ötöde is alkalmasnak tartja miniszterelnöknek Magyar Pétert. (Telex)