Magyar Péter az ukrajnai magyar kisebbség jogainak szélesítéséhez kötné Kijev uniós csatlakozásának támogatását – jelenti a Bloomberg hírügynökség. A téma szóba került Magyar és Antonio Costa, az Európai Tanács elnöke szerdai brüsszeli tárgyalásain is. Az Unió – vagyis ebben az esetben Costa – arra próbálta terelni Magyart, hogy hagyjon fel elődje taktikájával, aki akadályozta a hivatalos csatlakozási tárgyalások megkezdését Ukrajnával, mondták a Bloombergnek a tárgyalások ismerői.
A Magyar által szabott feltételek hasonlítanak a 11 pontból álló követeléslistához, amit Orbán Viktor 2024-ben nyújtott be Kijevnek, és ami a magyar kisebbség jogainak biztosítását és a magyar nyelvű oktatás kiszélesítését célozta – írja a Bloomberg. A hírügynökség szerint bár Magyar a Costával folytatott tárgyalásait „hasznosnak és konstruktívnak” nevezte, a hangulat kevésbé volt pozitív, mint a leendő magyar miniszterelnök és Ursula von der Leyen aznapi megbeszélésén.
A tárgyaláson egy uniós diplomata szerint Magyar hozta elő a kárpátaljai magyar kisebbség kérdését, a témák között voltak még az uniós költségvetés ügyei, a versenyképesség kérdése és a múlt heti ciprusi informális EU-csúcs. Az amerikai hírügynökség szerint Magyar kemény kiállása valószínűleg csalódást kelt majd Kijevben és Brüsszelben, ahol a felek arra számítottak, hogy Orbán távozásával egyből felgyorsulhat Ukrajna csatlakozási folyamata, és formálisan is megnyithatják a tárgyalásokat néhány olyan pontban, ahol Ukrajna már teljesítette az EU által szabott feltételeket.
Kijev korábban azt mondta, kész teljesíteni Orbán követeléseit, és visszatérően ismételgette, hogy az országban szerintük érvényesülnek a magyar kisebbség jogai.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Bloombergnek csütörtökön azt mondta, találkozni fog Magyar Péterrel, vagy kettesben, vagy valamilyen más formában. Zelenszkij azt mondta, dolgoznak a magyar kisebbséget érintő összes témán. „Ők olyan polgáraink, mint bárki más. Lehet, hogy nem mindent oldottunk meg eddig. De őszintén szólva, nem lesz itt probléma” – közölte.