A legfontosabb döntések és bejelentések
Fotó:
Németh Dániel/444
- Kedden hozzák nyilvánosságra a kegyelmi ügy aktáját, ami az Igazságügyi Minisztériumban van. Magyar Péter elvárja, hogy Sulyok Tamás is hozza nyilvánosságra azt a verziót, ami a Sándor-palotában van. Varga Judit nem javasolta, hogy kegyelmet kapjon K. Endre, Novák Katalin felülírta a döntést. Az ügyben vizsgálóbizottság áll majd fel. Magyar Péter az államtitkár, Répássy Róbert felelősségét is felvetette, hiszen az egész minisztériumon átment a Novák által felülbírált kérvény.
- Módosítják a parlamenti vizsgálóbizottságokra vonatkozó szabályt, kötelező lesz a megjelenés. Magyar azt javasolta, hogy először pénzbüntetés járjon az elmulasztott ülésért, utána rendőr vezesse be az illetőt. Egy ilyen bizottságban Nováknak választ kell adnia a kegyelmi ügyre.
- Mielőtt döntenének Balásy Gyula cégeinek átvételéről, először átvizsgálják azokat.
- Idővel megszűnik a vármegyerendszer, a leköszönő főispánok helyett nem újabb politikai kinevezettek lesznek.
- A Nyugat-Magyarországot érint azbeszt szennyezés ügyében felállt egy munkacsoport, Magyar folyamatos tájékoztatást kért, de nem akar pánikot kelteni.
- Magyart hat minisztere kíséri a lengyel útra, az tapogatózó megbeszélés lesz. Kereskedelmi járattal és vonattal utaznak majd. A honvédségi gépek nem luxusutakra valók.
- A végrehajtást államosítják és nonprofittá teszik majd, a vonatkozó törvényjavaslat június közepéig készül el.
- A leköszönő kormány meghamisította az idei költségvetést, augusztus végére készülhet el a pótköltségvetés.
- A Krausz Ferenc alapítványával kötött szerződést felülvizsgálják, de Magyar hajlandó találálkozni Krausszal.
- Magyar kérte, Orbán Viktor, Orbán Balázs és Gulyás Gergely oldja fel a tiltását a Facebookon.