Trump nem kapja meg a támogatást a bálterem-projektjére

külföld

A szenátus eljárási szabályainak őre szombaton elutasította, hogy az adófizetők pénzéből támogassák Donald Trump bálterem-projektjét, vagyis azt, hogy hozzácsapjanak egy 8300 négyzetméteres, 650 fő befogadására alkalmas báltermet a Fehér Házhoz. Pedig Trump így akarta megoldani, hogy nagyobb rendezvények is lehessenek házon belül anélkül, hogy sátrakat húzzanak fel a kertben.

A Fehér Ház új báltermének látványterve a Fehér Ház honlapján

Korábban az volt a terv, hogy a 200 millió dolláros, vagyis nagyjából 70 milliárd forintos projektet Trump a saját zsebéből és magánadományozók pénzből finanszírozza majd, egy részét pedig a titkosszolgálat biztonsági fejlesztéseire szánt 1 milliárd dolláros adófizetői forrásból fizetik ki. Az áprilisban történt lövöldözés után ezt az összeget azonban most inkább az elnöki biztonság megerősítésére szánnák. Vagyis a támogatás most ugrott, sőt, a korábbi számokkal ellentétben már 400 millió dolláros fejlesztésről ír a BBC a bálteremmel kapcsolatban.

„A republikánusok megpróbálták az adófizetőkre hárítani Trump milliárd dolláros báltermének költségeit. A szenátusi demokraták visszavágtak és meghiúsították első kísérletüket” – ezt Chuck Schumer, a szenátus kisebbségi vezetője írta az X-en szombaton. Hozzátette, hogy „az amerikaiak nem akarnak báltermet. Nincs szükségük bálteremre. És biztosan nem szabad rájuk kényszeríteni, hogy fizessenek érte”. (BBC)

Kapcsolódó cikkek