Szombaton több mint 2500 helyszínen tüntettek az amerikai elnök ellen.
Donald Trump nem hajlandó tárgyalni a demokratákkal, inkább ezreket rúg ki a minisztériumokból és állami hatóságoktól.
Hét év után újra leállt az amerikai állam, miután a demokraták az egészségügyi támogatások megvédéséhez kötik a költségvetés elfogadását. Ez naponta százmillió dolláros károkat okozhat, és a nagy kérdés az lesz, hogy melyik pártot tartják inkább felelősnek a történtekért a választók.
A demokraták szerint nincs rendben, hogy épp az a Todd Blanche ment el Ghislaine Maxwellhez, aki korábban Trump személyes ügyvédjeként dolgozott.
A szenátusi demokratákat vezető Chuck Schumer arról beszélt, hogy az izraeli miniszterelnök a béke akadálya.
Ez lesz az első alkotmányos vádeljárás már leváltott elnökkel szemben.
Mitch McConnel, a republikánusok szenátusi vezére arról beszélt, hogy a fejvesztett tömeg nem akadályozhatja meg őket alkotmányos kötelességük teljesítésében, a választás eredményének hitelesítésében. A szenátus 93:6 arányban vetette el az első óvást.
November 3-án nem sikerült a fordítás, de a megismételt georgiai szenátorválasztáson mindkét helyen nyertek – közölte a kisebbségi, demokrata frakció vezetője.
A Demokrata Párt szerint ennél több kellene. Az amerikai elnök a rendeletet rendfenntartó erők képviselői előtt írta alá.
Chuck Schumer, a párt szenátusi frakciójának vezetője azon aggódik, hogy amerikaiak személyes adatai kerülhetnek egy ellenséges hatalom birtokába.
Marad a kormányzati leállás, mivel a demokraták továbbra sem mennek bele az ötmilliárd dolláros falépítésbe.
Mind azt írják, hogy Oroszország „a balek” képét alakította ki az USA-ról, miután Trump nem vette védelmébe az amerikai hírszerző szervezetek megállapításait az orosz beavatkozásról.